Magyarország jelentős édesvízkészletekkel rendelkezik, melyeket a nagy folyórendszerek (például a Duna és a Tisza) és a felszín alatti vízkészletek táplálnak. Magyarország erősen függ a más országokból érkező víztől: az édesvízkészletei96%-a határain kívül ered, ezért az ország az uniós tagállamok között az egy főre jutó belső édesvízkészlete alapján alulról a negyedik helyen áll. Magyarországon a vízkészletek mennyiségét is egyre nagyobb terhelés éri, többek között azért, mert az egy főre vetített vízkivétel (amely 2014 óta átlagosan évi 1%-kal) emelkedik Az illegális felszín alatti vízhasználat, valamint több ezer kilométer hosszú csatorna- és árokrendszerrel történő gyors vízelvezetés korlátozza a természetes vízvisszatartást. 2022-ben a közüzemi vízellátó hálózat vízvesztesége – döntően szivárgásból eredően – elérte a22,9%-ot. Magyarország korábban elsősorban az árvíz- és belvíz védekezésre fókuszált, tekintettel arra, hogy területének egynegyede árterület. Az éghajlatváltozás azonban átformálja a kockázati környezetet is: az elmúlt 30 évből 23-ban jelentkezett aszály, és Magyarországon az éghajlattal kapcsolatos gazdasági veszteségek összege 2000 és 2023 között 6,5 milliárd EUR-ra rúgott. Ezeknek a veszteségeknek több mint egyharmada (39%) egyetlen évben 2022-ben következett be, amikor egy történelmi rekordokat döntő aszály az EU 27 tagállama közül a második legmagasabb egy főre jutó veszteséget okozta Magyarországon (lakosonként 253 EUR).
E kihívások leküzdése érdekében Magyarország a vízkészlet-gazdálkodást többszintű rendszerben végzi, amelyben részt vesznek a Duna és a Tisza vízgyűjtő területein, valamint a határokon átnyúló víztestek térségében működő nemzeti szintű, az alegységekből álló működési, illetve illetékességi területek szintjén működő és a települési hatóságok is. A vízgazdálkodásért felelős Energiaügyi Minisztérium, és az Országos Vízügyi Főigazgatóság szakmai közreműködésével több minisztérium érintett a vízpolitika feladatában, amelyet a Vízgazdálkodási Tárcaközi Bizottság, az Aszályvédelmi Operatív Törzs és a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal támogat. A határokon átnyúló vízügyi együttműködés a Nemzetközi Duna-védelmi Bizottságon és a hét szomszédos országgal közösen működtetett Határvízi Bizottságokon keresztül zajlik. Szubnacionális szinten 12 Területi Vízügyi Igazgatóság és 12 vármegyei kormányhivatal látja el az operatív és engedélyezési feladatokat, a Vízgazdálkodási Tanácsok konzultációs és tanácsadó platformként szolgálnak az alegységekből álló működési, illetve illetékességi területek szintjén működő és a részvízgyűjtő szintű vízgazdálkodás terén. A 34 állami vagy önkormányzati tulajdonú szolgáltató által nyújtott vízellátási és szennyvízelvezetési szolgáltatásokat a települési önkormányzatok és az állam felügyelik.
Az elmúlt 30 évben jelentős mértékben átalakult Magyarország víz- és éghajlat-politikai keretrendszere, melynek alapját az 1995. évi vízgazdálkodási és környezetvédelmi törvények képezik, és amelyet később az uniós vízügyi irányelvek és a nemzetközi klímacélok formáltak. A 2010-es évek óta új jogszabályok léptek hatályba, amelyek megerősítették a katasztrófavédelmet, konszolidálták a víziközmű-szolgáltatásokat, megerősítették az öntözési keretrendszert, jogszabályban rögzítették az éghajlatváltozás mérséklését, illetve az éghajlatváltozás hatásaihoz való alkalmazkodást, valamint az 1995. évi vízgazdálkodási törvényben meghatározott állami feladatok közé felvették a vízvédelmet és a vízhiány kezelését. A stratégiai dokumentumok (többek között Nemzeti Vízstratégia, a Vízgyűjtő-gazdálkodási Tervek és a Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégia) az uniós kötelezettségvállalásokkal összhangban lévő vízügyi és éghajlatpolitikai intézkedések kapcsán szolgálnak átfogó iránymutatással.
A vízkészlet-gazdálkodást gazdasági eszközök, pénzügyi mechanizmusok és információs rendszerek támogatják. Magyarország három faktorból álló díjszabási rendszert alkalmaz, amely a vízkészletjárulékból, a mezőgazdasági vízszolgáltatási díjból, valamint a közüzemi vízellátást igénybe vevő lakossági és nem lakossági fogyasztók esetében alkalmazott díjból áll. A vízzel kapcsolatos közkiadások továbbra is elmaradnak az EU27 átlagától, miközben a finanszírozás jelentős mértékben támaszkodik a vízdíjbevételekre és az uniós támogatásokra.
A fent említettek ellenére a magyarországi vízügyi kormányzás továbbra is erősen fragmentált, és alacsony fokú koordináció jellemzi, ami gyengíti a szakpolitikai koherenciát, a szakpolitikák végrehajtását és az elszámoltathatóságot. Az ismétlődő minisztériumi átszervezések és a felelősségi körök ismétlődő átruházásai gyengítették a vízgazdálkodásban szerepet vállaló országos és szubnacionális kormányzati szervek műszaki kapacitásait. Továbbá a vízvisszatartásra vonatkozó szabályok egyértelműségének hiánya, a vízhiány kezelése, valamint a harmadlagos infrastruktúra tulajdonjogi helyzete működtetési és karbantartási kihívásokat eredményez.. Az alacsony vízdíjak és szennyvízdíjak nem teszik lehetővé a költségek teljes megtérülését, és nem ösztönzik a fogyasztókat a takarékos vízhasználatra, miközben a közműszolgáltatók csak nehezen tudják finanszírozni az alapvető karbantartást és beruházásokat. A gazdasági eszközök (például a vízkészletjárulék) eredményességét gátolják az alacsony díjak és a vízhiányos időszakokban alkalmazható fizetési mentességek. A jogérvényesítés is kihívást jelent, mivel a hatóságok nem rendelkeznek elegendő erőforrással az illegális vízkivétel figyelemmel kísérésére és ellenőrzésére. A helyzetet tovább nehezítik az adatminőség és adat-elérhetőség hiányosságai, az energia-, ipar-, mezőgazdaság-, erdőgazdálkodás- és földhasználat-politikák közötti koordináció korlátai, továbbá a stakeholder-bevonás következetlensége.