Ez a fejezet – a hiányosságok átfogó elemzésére támaszkodva – testreszabott szakpolitikai ajánlásokat fogalmaz meg Magyarország számára, melyek célja az éghajlatváltozás hatásaival szemben reziliens vízügyi kormányzás megerősítése. Az OECD vízügyi kormányzásra vonatkozó alapelveivel összhangban a fejezet feltárja a kormányzás terén tapasztalható legfőbb hiányosságokat, és értékeli, hogy azok milyen hatással vannak az éghajlatváltozáshoz alkalmazkodó vízgazdálkodásra. Öt terület kapcsán fogalmaz meg ajánlásokat; e területek a következők: az intézményi alapok megerősítése; a gazdasági és szabályozási eszközök kihasználása; a vízrezilienciát szolgáló, hosszú távú jövőkép elfogadása; a többszintű irányítás javítása; valamint az átláthatóság és az érdekelt felek bevonásának fokozása.
Az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodást szolgáló vízgazdálkodás Magyarországon
Absztrakt
Jóllehet Magyarország jól megalapozott vízügyi kormányzási keretrendszerrel rendelkezik (2. fejezet), kormányzási modellje nagyrészt a történelmi hidrológiai és éghajlati viszonyokat tükrözi. E keretrendszernek további fejlesztésre van szüksége, hogy képes legyen reagálni az éghajlatváltozás egyre gyorsabb ütemben megmutatkozó hatásaira. Az aszály és az árvíz egyre súlyosbodó kockázatai – melyekhez nagyobb fokú hidrológiai változékonyság társul – újabb nyomás alá helyezik a vízrendszereket, így kénytelenek vagyunk feltenni a kérdést: a korábbi, elsősorban az árvízvédelemre összpontosító kormányzási módszerek vajon fenntarthatók? Az új kihívásokhoz való alkalmazkodásnak, és vele párhuzamosan a meglévő kihívások kezelésének előfeltétele Magyarország vízügyi kormányzási rendszerének kiigazítása, mely rendszer célja, hogy vízpolitikára jellemző összetettséget és fragmentáltságot kezelni tudja (OECD, 2015[1]).
Magyarország vízügyi kormányzásának hiányosságai – ilyen például a gyenge szabályozási felügyelet és végrehajtás, a gazdasági eszközök kihasználásának elégtelensége, valamint a meglévő vízpolitikák és az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodást célzó szakpolitikák nem megfelelő végrehajtása, illetve nyomon követése – az általánosabb kormányzási kihívásokban gyökereznek. Ilyen kihívás többek között a környezetvédelmi szakpolitika intézményi irányításának gyakori változása azután, hogy a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztériumot 2010-ben beolvasztották a Vidékfejlesztési Minisztériumba (melynek neve később Agrárminisztériumra módosult); a környezetvédelmi hatóság függetlenségének hiánya, valamint műszaki és humánkapacitásának alacsony szintje; továbbá a gyenge környezetvédelmi megfelelési stratégia (OECD, 2018[2]). 2024-ben Magyarország a szabályozási politikához és a kormányzáshoz kapcsolódó valamennyi mutató – különösen az érdekelt felek bevonása, az utólagos értékelés, valamint az elsődleges jogszabályok és a másodlagos szabályozás átláthatósága – tekintetében az OECD-átlag alatt teljesített (OECD, 2025[3]). Annak ellenére, hogy Magyarország a 2023 és 2025 közötti időszakra nézve középtávú Nemzeti Korrupcióellenes Stratégiát dolgozott ki, és 2022-ben létrehozta az Integritás Hatóságot, a Transparency International korrupcióérzékelési indexén (Corruption Perceptions Index)1 az ország négy egymást követő évben a legmagasabb pontszámot érte el az uniós tagállamok között (Transparency International Hungary, 2025[4]). Magyarország korrupcióellenes indexe (Control of Corruption Index)2 folyamatosan csökkenő tendenciát mutatott 1996 és 2023 között, mely időszakban 74%-ról 55%-ra esett vissza (World Bank, 2025[5]).
Az OECD vízügyi kormányzásra vonatkozó alapelveivel (3.1) (OECD, 2015[1]) összhangban ez a fejezet elemzi a hiányosságokat, továbbá öt kulcsfontosságú területen fogalmaz meg testreszabott szakpolitikai ajánlásokat Magyarország számára. E területek a következők: (i) az éghajlatváltozás hatásaival szemben reziliens vízügyi kormányzás intézményi alapjainak megerősítése, (ii) gazdasági és szabályozási eszközök alkalmazása a víz iránti kereslet kezelésére, (iii) a vízrezilienciához kapcsolódó hosszú távú elképzelés elfogadása, (iv) a többszintű kormányzás megerősítése a helyszínekre szabott megközelítés érdekében, valamint (v) az átláthatóság, a bevonás és a nyomon követés javítása az integritás és a bizalom szolgálatában.
Az OECD vízügyi kormányzásra vonatkozó alapelveinek (3. 1) célja az olyan vízügyi kormányzási rendszerek támogatása, amelyek segítenek kezelni a „túl sok”, „túl kevés” és „túl szennyezett” víz problémáját, valamint támogatják az ivóvízhez és a szennyvízelvezetéshez való egyetemes, fenntartható, integrált és inkluzív, elfogadható költségekkel járó és észszerű időkereten belül megvalósuló hozzáférést. Az alapelvek elismerik, hogy a jó kormányzás olyan eszköz, amellyel megvalósítható az összetettség és a kompromisszumok kezelése egy olyan szakpolitikai területen, amely rendkívüli mértékben ki van téve a fragmentálódás, a silómentalitás, a léptékek nem megfelelő illeszkedése, a negatív externáliák, a monopóliumok és a nagy, tőkeigényes beruházások által képviselt kockázatoknak. Az alapelvek szerint a kormányzás akkor működik jól, ha az alulról felfelé, illetve a felülről lefelé irányuló folyamatok kombinációjával segít megoldani a vízzel kapcsolatban jelentkező legfőbb kihívásokat, és ugyanakkor az állam és a társadalom közötti konstruktív kapcsolatokat is segíti. Ezzel szemben nem működik jól, ha indokolatlan tranzakciós költségeket generál, illetve ha nem képes az adott helyre jellemző szükségletekre reagálni. Az alapelvek támogatják az eredményes, hatékony és inkluzív vízügyi kormányzási rendszerek megvalósítását, melyek esetében:
Az eredményes kormányzás valamennyi kormányzati szinten egyértelmű és fenntartható vízügyi szakpolitikai célokat tűz ki, és azokat végrehajtja, illetve eléri.
A hatékony kormányzás a társadalom által megfizetendő legkisebb költségek mellett maximalizálja a fenntartható vízgazdálkodás és a jóllét előnyeit.
A bizalom és a bevonás a közvéleménynek a kormányzási rendszerbe vetett bizalmát erősíti, valamint a demokratikus legitimitással és a társadalom egészének biztosított méltányossággal garantálja az érintett felek számára az inkluzivitást.
A 12 alapelv a következő:
1. alapelv: A vízpolitikához kapcsolódó döntéshozatalban, végrehajtásban, operatív irányításban és a szabályozásban betöltött szerepek és feladatkörök egyértelmű kiosztása és elhatárolása; az érintett felelős hatóságok közötti koordináció elősegítése.
2. alapelv: A vízgazdálkodás megfelelő a szint(ek)en zajló, a helyi viszonyokat figyelembe vevő elvégzése az integrált vízgyűjtő-gazdálkodási rendszereken belül; a különböző szintek közötti koordináció elősegítése.
3. alapelv: A szakpolitikai koherencia ösztönzése hatékony ágazatközi koordinációval, különösen a vízügyi és a környezetvédelmi, az egészségügyi, az energiaügyi, a mezőgazdasági, az ipari, a területrendezési és a földhasználati szakpolitikák között.
4. alapelv: A felelős hatóságok kapacitásának a kezelendő vízügyi kihívások összetettségéhez, valamint a feladataik ellátásához szükséges kompetenciákhoz való hozzáigazítása.
5. alapelv: A vízzel kapcsolatos időszerű, következetes, összehasonlítható és szakpolitikai szempontból releváns adatok és információk előállítása, frissítése és megosztása; ezeknek az információknak a vízpolitika irányítására, értékelésére és javítására való felhasználása
6. alapelv: Gondoskodás arról, hogy a kormányzási lépések elősegítsék a vízügyi finanszírozási források eredményes, átlátható és megfelelő időben történő mozgósítását, illetve a pénzügyi források ugyanilyen elosztását.
7. alapelv: Annak biztosítása, hogy a közérdek szolgálatában eredményesen alkalmaznak és érvényesítenek megbízható vízgazdálkodási szabályozási kereteket.
8. alapelv: Az innovatív vízügyi kormányzási gyakorlatok elfogadásának és végrehajtásának előmozdítása az illetékes hatóságok, a kormányzati szintek és az érintett érdekelt felek körében.
9. alapelv: Az integritást és az átláthatóságot szolgáló gyakorlatok széles körű bevezetése valamennyi vízpolitikában, vízügyi intézményben és vízügyi kormányzási keretrendszerben a magasabb fokú elszámoltathatóság és a döntéshozatalba vetett nagyobb bizalom érdekében.
10. alapelv: Az érdekelt felek bevonásának ösztönzése, hogy azok tájékozott és eredményorientált módon hozzá tudjanak járulni a vízpolitika kidolgozásához és végrehajtásához.
11. alapelv: Olyan vízügyi kormányzási keretek előmozdítása, amelyek segítik a vízfelhasználók, a vidéki és városi területek, valamint a generációk közötti kompromisszumok kezelését.
12. alapelv: A vízpolitika és a vízügyi kormányzás rendszeres nyomon követésének és értékelésének ösztönzése (amennyiben ez indokolt); az eredmények nyilvánosságra hozatala; kiigazítások végrehajtása szükség szerint.
Forrás: OECD (2015[1]): OECD Principles on Water Governance, https://www.oecd.org/content/dam/oecd/en/topics/policy-sub-issues/water-governance/oecd-principles-on-water-governance-en.pdf/_jcr_content/renditions/original./oecd-principles-on-water-governance-en.pdf
Hiányosságok
Magyarországon a vízügyi kormányzás intézményi kereteire a nagyfokú intézményi széttagoltság jellemző, ami a szakpolitikai koherencia, a szakpolitika kialakítása és végrehajtása, valamint az elszámoltathatóság tekintetében jelent kihívásokat (OECD, 2018[2]). Az intézményi változások – például az, hogy 2010-ben megszűnt a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium a hozzá kapcsolódó felügyeleti szervekkel együtt, a minisztériumi feladatkörök gyakori módosulása, valamint a háttérintézmények, például a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Központ (VITUKI) megszüntetése, illetve átszervezése – célja az adminisztratív hatékonyság fokozása volt. Azonban a fent említett változások éppen hogy akadályozták a vízpolitikák és a környezetvédelmi politikák közötti koordinációt, gyengítették az adatgyűjtési rendszereket (OECD, 2018[2]), és szűkítették a szakpolitika végrehajtására fordítható kapacitásokat, például a vízkészletjárulék esetében (Ungvári et al., 2011[6]). Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) (2025[7]) felhívta a figyelmet arra, hogy a vízjogi engedélyezésben és a mezőgazdasági vízgazdálkodásban részt vevő kulcsfontosságú szervek feloszlatása – ideértve a Nemzeti Földügyi Központ és annak Öntözésfejlesztési Főosztálya 2024-ben történt összevonását (melynek általános jogutódja az Agrárminisztérium lett) – továbbá a vízügyi hatóságok funkcióinak a területi katasztrófavédelmi igazgatóságokról a vármegyei kormányhivatalokra történő átruházása kedvezőtlenül hatással volt az ágazat működési teljesítményére.
A vízügyi feladatok ellátásáért felelős nemzeti kormányzati szervek közötti koordináció továbbra is csak bizonyos kérdésekre (pl. öntözés) korlátozódik, és nincs olyan hivatalos mechanizmus, amely a vízügyi feladatokat ellátó nyolc minisztérium mindegyikét magában foglalná. A mindezidáig kevéssé strukturált és informális (pl. ad hoc munkacsoportok révén történő) párbeszéd és kommunikáció javítása érdekében Magyarország 2024-ben létrehozta a Vízgazdálkodási Tárcaközi Bizottságot, 2025-ben pedig az Aszályvédelmi Operatív Törzset. A Bizottság létrejötte a nemzeti szintű koordináció javítása irányában pozitív előrelépésnek tekinthető, Ugyanakkor jelenleg csupán három minisztérium képviselteti magát benne – az Energiaügyi Minisztérium, az Agrárminisztérium, valamint a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium –, és túlságosan szűkkörű ahhoz, hogy teljesíthesse átfogó céljait, melyek a következők: a hosszú távú vízgazdálkodási stratégiák összehangolása az egyéb ágazati célokkal; az érintett kormányzati szervek és érdekelt felek közötti információcsere javítása; valamint a vízügyi kormányzás javítását célzó szabályozási változtatásokra és cselekvési tervekre vonatkozó javaslatok. A vízügyi kormányzásban és a vízpolitikában szerepet betöltő egyéb kormányzati szervek – például a Belügyminisztérium, az Építési és Közlekedési Minisztérium, a (ma NGM), a Külügyminisztérium és a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) – hivatalosan nem tagjai a Bizottságnak. Az e szervek által a vízzel kapcsolatos katasztrófák elleni polgári védelem, a vízügyi infrastruktúra, a vízzel kapcsolatos díjak és a költségvetési tervezés, az EU Duna Régió Stratégiája (EUSDR) és a háztartások, illetve a vállalkozások vízellátása terén betöltött szerep segíthetné a bizottság munkáját, és támogathatná célkitűzései elérését.
A vízügyi kormányzás eredményességére nézve kihívást jelentenek a szabályozási szürke zónák. Az 1995. évi vízgazdálkodási törvény az árvízvédelemre, illetve a belvíz elleni védelemre és vízelvezetésre összpontosít, miközben a vízmegtartásra és a vízhiány kezelésére már nem fordít kellő figyelmet. Emellett az, hogy a harmadlagos vízi infrastruktúrák (beleértve a mezőgazdasági vízellátó rendszereket, a vízelvezető csatornákat és a VIZIG-ek által üzemeltetett vízi létesítményeket és az öntözőhelyeket összekötő kettős működésű csatornákat) tulajdonlása fragmenált (azaz nemzeti, önkormányzati vagy magántulajdonban vannak), karbantartási kihívásokat okozott, továbbá egyes eszközök esetben állapotromláshoz vezetett: számos eszközt benőtt a növényzet vagy feltöltődött, a kisebb csatornákon a zsilipek, zsilipkapuk kezelése elmaradt, ami a vízelvezetés és a vízmegtartás szempontjából nem szándékolt következményekkel jár (State Audit Office, 2025[7]). Hozzá kell tenni azt is, hogy a jogszabályok nem határozzák meg egyértelműen, hogy a mezőgazdasági vízgazdálkodás terén a közszféra feladatkörei hogyan oszlanak meg a vízgazdálkodási és a mezőgazdasági ágazat között. Az ÁSZ (2025[7]) hangsúlyozta: a fent említett jogi kétértelműség, valamint az azzal párhuzamosan megmutatkozó gyors ütemben változó szabályozási környezet bonyolultabbá tette az öntözés irányítását, valamint úgy segítette elő az öntözés bővülését, hogy nem vette figyelembe azt, hogy 2019 és 2023 között mennyi víz áll majd rendelkezésre.
A gyakori intézményi átszervezések szintén hozzájárultak ahhoz, hogy erodálódtak a vízgazdálkodás adminisztratív kapacitásai. A vízjogi engedélyezési és megfelelési feladatoknak az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőségről és annak regionális irodáiról a vármegyei kormányhivatalokra történő átruházása csökkentette a szóban forgó hatóságok műszaki szakértelmét és humánkapacitását (OECD, 2018[2]). A víz- és a levegőminőség kiemelt területek, ahol az uniós környezetvédelmi jogszabályok végrehajtásának biztosítása érdekében sürgősen meg kell erősíteni az adminisztratív kapacitásokat (European Commission, 2022[8]). Jóllehet az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) továbbra is stabil szakértelemmel rendelkezik, és jó hírnévnek örvend, működésének folytonosságát és eredményességét befolyásolja az ismétlődő intézményi változások sora. Ehhez járul az, hogy az OVF alapvetően a vízelvezetésben jártas, míg a vízmegtartáshoz kapcsolódó új igényekhez és az éghajlatváltozás hatásaival szemben reziliens vízgazdálkodáshoz kapcsolódó kapacitásai jelenleg még fejlesztés alatt állnak.
Ajánlások
Tekintettel arra, hogy a vízügyi kormányzási rendszereket az általuk megoldandó kihívásoknak megfelelően szükséges kialakítani, javasolt, hogy Magyarország gondoskodjon arról, hogy a kormányzási formák (pl. az olyan struktúrák, mint például a minisztériumok) feleljenek meg bizonyos funkcióknak (pl. az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodást szolgáló vízkészlet-gazdálkodás). Ez a következőket foglalná magában:
A vízpolitika legmagasabb végrehajtói szintre történő emelése (például a Miniszterelnöki Hivatalon belül), a tartós szakpolitikai lendület és a nem ágazati jellegű stratégiai felügyelet biztosítása érdekében – ez a vizet stratégiai jelentőségű nemzetbiztonsági kérdéssé emelné.
Annak lehetővé tétele az OVF számára, hogy a vízgazdálkodás terén ágazatközi referenciaintézményeként működhessen, hosszú távú, a politikai silómentalitáson és a politikai ciklusokon túlmutató perspektívával.
A jelenleg a katasztrófavédelemre irányuló fókusz kiterjesztése az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodást szolgáló vízkészlet-gazdálkodásra, építve arra, hogy a vízgazdálkodásért felelős államtitkárság a Belügyminisztériumból átkerült az Energiaügyi Minisztériumba, ahol a körforgásos gazdaságért és klímapolitikáért felelős államtitkárság is működik; Ez lehetőséget ad vízpolitika és éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodást szolgáló politika közötti koordináció és szinergiák javítására.
Bizonyos vízgazdálkodási funkciók – például a mezőgazdasági vízellátás és a mezőgazdasági vízigény – esetében annak tisztázása, hogy a feladatkörök hogyan oszlanak meg az Energiaügyi Minisztérium és az Agrárminisztérium között, különös tekintettel a kormány tagjainak feladat- és hatásköreiről szóló 182/2022 (V. 24.) kormányrendeletre.
Jogalap létrehozása az éghajlatváltozás hatásaival szembeni reziliencia szempontjából kritikus jelentőségű, újonnan megjelenő vízgazdálkodási koncepciók (például a vízmegtartás, a víz újrahasznosítása és a természetalapú megoldások) magyarországi elfogadásának támogatására és felgyorsítására.
Erősítsék meg a vízügyi és az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodással kapcsolatos kormányközi koordinációt azáltal, hogy a Vízgazdálkodási Tárcaközi Bizottságba meghívnak további olyan minisztériumokat és ügynökségeket, melyek rendelkeznek vízügyi hatáskörökkel. A Bizottság eredményességének erősítése érdekében fontolóra kell venni annak lehetőségét, hogy az összes vízügyi hatáskörrel rendelkező minisztériumot (például a Belügyminisztériumot, az Építési és Közlekedési Minisztériumot, a (ma: NGM) és a Külügyminisztériumot) is hivatalosan bevonjanak. Ez a lépés: (i) lehetővé tenné az érintett minisztériumok számára, hogy összehangoltan dolgozzák ki a szakpolitikákat és a jogalkotási javaslatokat; (ii) biztosítaná a polgári védelem, a vízi infrastruktúra, a vízhez kapcsolódó díjak és a költségvetési tervezés, valamint az EUSDR közötti kapcsolódási pontokat, összhangban az egyes minisztériumok hatásköreit előíró hatályos szabályozással; (iii) jobban összehangolná a nemzeti vízügyi stratégiát a tágabb társadalmi, gazdasági és környezeti célokkal, ami enyhítené a fragmentáltságot, fokozná a beruházások hatékonyságát, továbbá fenntarthatóbb, az éghajlatváltozás hatásaival szemben reziliensebb eredményeket hozna. A Bizottság elnöki tisztét a vízügyért felelős minisztérium vagy a Miniszterelnöki Hivatal, illetve társelnökök tölthetik be. A nemzetközi tapasztalatok azt mutatják, hogy számos lehetséges megoldás létezik. Írországban például az Éghajlatügyi Végrehajtó Testület (Climate Action Delivery Board) elnöki tisztét a Taoiseach (Miniszterelnök) Hivatalának és a környezetvédelemért, az éghajlatért és a kommunikációért felelős minisztériumnak a főtitkárai közösen töltik be (Government of Ireland, 2024[9]).
A vízzel kapcsolatos legfőbb kormányzati szervek kapacitásának megerősítése nemzeti szinten, az éghajlatváltozás hatásaival szembeni rezilienciához köthető funkciókra összpontosítva. A vízgazdálkodási törvény 2025. évi módosítása a víz megőrzését és a vízhiány kezelését is az állam vízügyi feladatai közé sorolja. Erre építve Magyarország:
megnövelhetné az OVF alkalmazottainak kapacitását, hogy hatékonyan állhassanak át a vízelvezetésre fókuszáló megközelítésről a vízmegtartásra és a fenntartható vízkészlet-gazdálkodásra és -tervezésre, annak érdekében, hogy a folyamatosan alakuló éghajlati kihívásokra reagálni tudjanak, továbbá támogatni tudják az érintett minisztériumok és VIZIG-ek tevékenységét;
összehangolhatná az Energiaügyi Minisztérium és a Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatással kapcsolatos céljait, különös tekintettel a mérnöki, geológiai és hidrológiai szakok, valamint a kapcsolódó vízgazdálkodási szakok tanterveinek a vízmegtartást érintő új prioritások alapján történő frissítésére;
a VITUKI megszüntetését követően megerősíthetné az Energiaügyi Minisztérium alá tartozó HungaroMet által működtetett Nemzeti Alkalmazkodási Központ kormányzati „tudásközvetítőként” betöltött szerepét, amely az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodással (többek között a vízüggyel) kapcsolatos tudományos kutatások alapján dolgoz ki megvalósítható szakpolitikai ajánlásokat; A Nemzeti Alkalmazkodási Központ kihasználhatná azt a vízzel és az éghajlattal kapcsolatos igen bőséges ismeretanyagot, amelyet a nemzeti és nemzetközi projektek, többek között a LIFE és az Interreg kezdeményezések (pl. Duna-vízgyűjtő Vízmérleg projekt, Raab Flood 4Cast), az ICPDR, a HUN-REN Agrártudományi Kutatóközpont, a legfontosabb egyetemek (pl. Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, a Közszolgálati Egyetem a vízkonfliktusok kezelésével foglalkozó UNESCO tanszékkel), szakmai szövetségek (pl. Magyar Hidrológiai Társaság), nem kormányzati szervezetek (pl. Vízőrzők, Víz Koalíció, Magyarországi Éghajlatvédelmi Szövetség, Egyensúly Intézet, valamint a szubnacionális szinten kialakuló úgynevezett „vízgyűjtő-közösségek”) és a területi vízgazdálkodási tanácsok halmoztak fel. A skóciai Vízügyi Szakértői Központ (Centre for Expertise on Water) ezen a téren példaként szolgálhat (3.2).
A 2011. évi stratégiai kutatási programjának keretében a skót kormány támogatta a Vízügyi Szakértői Központ (Centre for Expertise on Water, CREW) létrehozását, amely környezetvédelmi, földhasználati, mezőgazdasági, élelmiszeripari, vidékfejlesztési és gazdasági kérdésekkel foglalkozó kutatási-szakpolitikai platformként funkcionál. A Központnak tíz állami szerv tehet fel szakpolitikai kérdéseket különböző témákban (pl. vízminőség és egészség, hidrológiai szélsőségek, tengerpartok és kockázatkezelés), amelyeket aztán a Skóciában működő releváns tudományos és kutatóintézetek felé is továbbítanak, elősegítve az interdiszciplináris együttműködést a szakpolitikai hiányosságok azonosítása és kezelése érdekében. E kutatás biztosítja az eredményes kormányzáshoz szükséges tudományos bizonyítékokat, akár úgy, hogy a szakpolitikai szükségletek kapcsán ad további információkat, akár úgy, hogy támogatja a szakpolitikai mechanizmusok jobb megértését. A Központ működési költségei a 2022–2023-as időszakban körülbelül 1 millió fontra rúgtak. A 2022-ben elvégzett független stratégiai felülvizsgálat megerősítette, hogy a Központ tevékenységeiből kézzelfogható előnyök származnak – ilyen például az érdekelt felek aggályainak figyelembevétele, a szakpolitikai döntéshozatal paradigmaváltásának lehetővé tétele, valamint a gyakorlati alapok megteremtése a szakpolitika kidolgozásához és fejlesztéséhez.
Forrás: (OECD, 2024[10])
Hiányosságok
Gazdasági eszközök
A jelenlegi vízdíjak mellett nem lehetséges a költségek teljes megtérülése és a víztakarékosság, továbbá nincs lehetőség a kereslet csökkentésére. Az európai OECD-tagok közül Magyarországon érvényesítik a második legalacsonyabb víz- és szennyvízdíjat (1 USD/m3 alatt), a lakossági díjakat pedig 2013-ban befagyasztották, hogy a háztartások számára megfizethetőek maradjanak. A közüzemi ivóvízellátás költségmegtérülési aránya 2018-ban átlagosan 81,5% volt, ami a 2009. évi 99,2%-hoz képest visszaesést jelent (OVF, 2022[11]). Az energia- és munkaerő-költségekben azóta – pontosabban 2022–2023-ban – bekövetkező meredek emelkedés következtében tovább nőttek a közműszolgáltatók működési költségei (CKA, 2024[12]). A víziközmű-szolgáltatók működési eredményeinek romlása ellenére, illetve annak ellenére, hogy éves bontású tizenötéves beruházási terveikben előrejelezték, hogy 2017 és 2022 között szükség lesz a karbantartási és beruházási források növelésére, a MEKH által a díjak módosítására vonatkozóan évente benyújtott javaslatokat nem fogadták el (State Audit Office, 2024[13]). Ezenkívül az ÁSZ felhívta a figyelmet arra, hogy a közműszolgáltatók romló működési eredményei és a hálózataikban tapasztalható növekvő vízveszteségek közötti összefüggés áll fenn, amelynek következtében a közellátás céljára kivett vízmennyiség egynegyede (melynek becsült értéke meghaladja az évi 17 milliárd forintot, azaz 44 millió eurót évente) nem termel bevételt. 2023-ban díjemelésre került sor a nem lakossági vízfogyasztók esetében, ami véget vetett a víziközmű-szolgáltatási díjak tízéves befagyasztásának, és megnövelte a közműszolgáltatók bevételeit, azonban nem egyértelmű, hogy ez mennyire tükrözte a tényleges költségmegtérülést és a tényleges beruházási igényeket. A díjemelésről folytatott kommunikáció korlátozott jellege hozzájárult ahhoz, hogy a nem lakossági vízfogyasztók körében az új díjszabás elfogadottsága alacsony szintű volt. Hozzá kell tenni azt is, hogy – jóllehet nem ez a díjak kifejezett célja – a vízdíjak túlságosan alacsonyak ahhoz, hogy ösztönözni tudják a fenntartható vízhasználatot, amely pedig egyre sürgetőbb a fokozódó vízhiány miatt. Az ÁSZ (2024[13]) kiemelte, hogy a 2017 és 2022 közötti időszakban a díjszabási struktúra – amelyet mind a lakossági, mind a nem lakossági felhasználók számára befagyasztottak – nem ösztönözte a hatékony, fenntartható vízfogyasztást.
Jóllehet a vízkészletjárulék több tényezőt is figyelembe vevő, kifinomult konstrukció, a kitűzött céljai elérésében csak korlátozott sikert ért el. A díjak eredeti célja a vízkereslet szabályozása, a víz hatékony elosztása, a konfliktusok megelőzése és a Vízalapba, majd ezt követően a nemzeti költségvetésbe befolyó stabil bevétel biztosítása lett volna, de ezeket a célokat nem sikerült szisztematikusan elérni, és a díjak viszonylag alacsonyak szinten maradtak. Ennek következtében a díj jobbára kevés bevételt generált, és nem ösztönözte a takarékos vízhasználatot. A vízigény gazdasági és szabályozási eszközökkel történő szabályozása Magyarországon korlátozott figyelmet kapott: a kormány a vízhiány kapcsán felmerülő problémákra elsősorban kínálati oldali technikai megoldásokkal reagált. 2025 májusában például az Aszályvédelmi Operatív Törzs javaslata alapján a kormány 4,7 milliárd forint (12,2 millió euró) összegben rendelt el „azonnali beavatkozást” annak érdekében, hogy a vízmegtartást szolgáló intézkedésekkel (azaz a csatornák, a víztározók és a holtágak tárolókapacitásának maximális kihasználásával) biztosítsa a vízkészletek növeléséhez szükséges műszaki feltételeket. Ugyanekkor azonban a mezőgazdasági vízfelhasználók mentességet kaptak a vízkészletjárulék megfizetése alól, ami gyengítette a takarékos mezőgazdasági vízfelhasználást ösztönző tényezők hatását.
A mentességek következtében tovább gyengül a vízdíjak eredményessége, ami mindenekelőtt a mezőgazdaságban figyelhető meg. A 4 000 m³/ha/évnél alacsonyabb mennyiségek esetében az öntözővíz-felhasználók 2018 óta mentesülnek a vízkészletjárulék megfizetése alól; ez a mennyiség jóval meghaladja a magyarországi átlagos öntözési felhasználást (1 448 m³/ha/év)year (State Audit Office, 2025[7]). Ezenkívül a 2016-ban bevezetett jogszabályi rendelkezések lehetővé teszik a vízgazdálkodásért felelős miniszter számára, hogy tartós vízhiányt hirdessen ki, és a mezőgazdasági termelőket mentesítse a vízkészletjárulék (2023-tól kezdődően pedig a mezőgazdasági vízszolgáltatási díj) megfizetése alól. A 2017 óta eltelt időszakban az évek többségében több hónapra szólóan hirdettek ki tartós vízhiányt, ami aláássa a mezőgazdasági vízszolgáltatási díj céljának megvalósulását, vagyis a vízellátási költségek megtérülését. Tekintettel arra, hogy a vízhiányos időszakokban a vízkészletjárulékban és a mezőgazdasági vízszolgáltatási díjban nem érvényesülnek költségjelzések, a szóban forgó mentességek torzító hatású támogatásnak tekintendők, amelyek ösztönzik az öntözést, eltántorítják az érintetteket a víztakarékosabb gyakorlatok és növények alkalmazásától, továbbá aláássák mind a költségek megtérülését, mind pedig a vízkészletek hatékony elosztását. A vízgazdálkodási törvény 2025. évi módosítása lehetővé teszi, hogy a mentességeket ne országos szinten alkalmazzák, hanem kijelölt területeket célozzanak meg vele, ami csökkenti a kiesett bevételeket. Azonban a mentességek így is érvényben maradnak azokon a területeken, ahol a legsúlyosabb a vízhiány, ami ösztönzi a vízkivételt és fokozza a vízhiányt.
Szabályozás
A kis léptékű talajvízkivételek és a kis kutak nem megfelelő nyilvántartása és felügyelete következtében adathiány alakult ki, valamit gyengült a vízkészletek fenntartható tervezésére és elosztására való képesség. Az ellenőrzés hiánya következtében megnő a szennyeződés kockázata, ami veszélyezteti az ivóvíz biztonságát és a jövőbeli generációk környezeti jogait. Az évi 500 m3 alatti vízkivételi mennyiségeknél nem szükséges regisztráció és engedély az olyan, 50 méternél kisebb mélységű háztartási kutak esetében, amelyek a vízkészletek védelme szempontjából kockázatmentesnek minősített területeken működnek, és nem érik el a víztartó réteget. Mezőgazdasági kutak esetében az építési kivitelezés, majd azt követően az üzemeltetés bejelentés- vagy engedélyköteles. A vízkivétel minden egyéb esetben engedélyköteles. A háztartási kutakat érintő bejelentési kötelezettség, valamint az 50 méternél kisebb mélységű kutakra vonatkozó visszamenőleges jelentéstételi kötelezettség ismételt bevezetésére irányuló erőfeszítések rendre megakadtak, majd végül ezeket megszüntették (Equilibrium Institute, 2025[14]). A talajvíz felhasználásának helyére, mennyiségére és céljára vonatkozó adatok hiánya következtében a vízügyi hatóságok korlátozottan képesek a források fenntartható tervezésére és elosztására. Hozzá kell tenni azt is, hogy kútfúrási gyakorlatok felügyeletének hiánya miatt fokozottabb a szennyezés kockázata, ami veszélyezteti a talajvíz minőségét – és a 82%-ban a talajvízből származó ivóvíz biztonságát –, aláásva a jövő generációknak a tiszta és egészséges környezethez, és a természeti erőforrásokhoz való hozzáféréshez való jogának3 érvényesülését, melyeket az alaptörvény garantál. Jóllehet kutakat csak olyan szakemberek tervezhetnek és építhetnek, akik rendelkeznek a kormányrendeletben előírt képesítéssel és engedéllyel, és bár a Magyar Vízkútfúrók Egyesülete elnevezésű szakmai civil szervezet vezet nem hivatalos nyilvántartást a tanúsítvánnyal rendelkező vállalkozókról, ez a jegyzék nem frissül eléggé gyakran ahhoz, hogy garantálja a megbízhatóságot és a szabályoknak való megfelelést.
A vízkivételi engedélyek nem veszik szisztematikusan figyelembe a vízhiány miatti korlátozásokat. A gazdálkodási törvény meghatározza a vízkivételi engedélyek kibocsátását meghatározó magas szintű alapelveket, és előírja, hogy az engedélyezési eljárás során tekintettel kell lenni a vízhasználati hierarchiára. Az engedélyek érvényessége korlátozott időtartamú, és elvben megtagadhatók vagy módosíthatók a vízgyűjtő-gazdálkodási terv céljainak fenntartására vagy elérésére tekintettel (European Commission, 2025[15]). A VIZIG-ek és a vízügyi hatóságok azonban sok esetben nem rendelkeznek az ahhoz szükséges kapacitásokkal és erőforrásokkal, hogy a vízkészletek elosztása és az engedélyek kibocsátása során szisztematikusan mérlegeljék ezeket az alapelveket és a vízhiány esetén alkalmazott korlátozásokat, aminek következtében felmerül a víz túlzott mennyiségű elosztásának, a strukturális vízhiánynak és a konfliktusoknak a kockázata. A víz túlzott mennyiségű elosztásának kockázatát tovább növelheti, hogy a mezőgazdasági talajvíz-kivételi engedélyek kibocsátására az öntözésért felelős nemzeti hatóság jogosult. Ebből következik, hogy a VIZIG-ek és a helyi vízügyi hatóságok gyakran nem látják át teljesen a területükön kibocsátott vízkivételi engedélyeket, miközben a mezőgazdasági talajvízkivételi engedélyekhez kapcsolódó döntések adott esetben nem veszik következetesen figyelembe a meglévő kitermelési és hiányszinteket. Ugyanakkor nem létezik olyan bevett mechanizmus, melynek keretében a vízkitermelési engedélyeket a vízhiányos időszakokban felülvizsgálnák, továbbá nem áll rendelkezésre olyan egyértelmű adminisztratív módszer, amely az engedélyezett mennyiségek valamennyi felhasználót érintő méltányos csökkentését szolgálná. A VIZIG-ek és a vízügyi hatóságok csak korlátozottan ismerik a vízgazdálkodási törvényben előírt vízhasználati hierarchiát, illetve korlátozottan érvényesítik azt. Nevezetesen: nincsenek érvényben olyan jogszabályi rendelkezések, amelyek biztosítanák a minimális ökológiai lefolyás elosztását (ami a vízhasználati hierarchiában a negyedik helyen áll), továbbá az aszályos körülmények miatt még nem vezettek be vízkivétel-korlátozást, annak ellenére sem, hogy egyre gyakrabban, egyre súlyosabb formában jelentkeznek. A vízhiányos időszakokban az öntözésre használt víz esetében a vízdíj megfizetése alóli mentesség ösztönzi a mezőgazdasági célú vízkivételt, ami gyakorlatilag a magasabb prioritásnak minősülő felhasználások elé helyezi az (ötödik helyen álló) öntözést.
E problémákat tovább súlyosbítja a korlátozott végrehajtás, a megfelelés hiánya, valamint az illegális vízkivétel. A 2008 és 2015 közötti időszakban végzett ellenőrzések azt mutatják, hogy a vízügy volt az a környezeti terület, ahol a szabályoknak való megfelelés elmulasztásának aránya a legmagasabb volt (17,5 %)4 (OECD, 2018[2]). Az illegális kutak esete jól szemlélteti a problémát: a becslések szerint a mezőgazdasági célú talajvízkivételek 19%-a engedély nélkül zajlott, és az illegális mezőgazdasági kutak száma meghaladhatja a 100 000-et (State Audit Office, 2025[7]). Összességében elmondható, hogy a becslések szerint a magyarországi kutak mindössze 10%-a hivatalosan engedélyezett (OVF, 2022[11]). A meg nem felelésért kiszabható szankciók visszatartó ereje nem elégséges, tekintettel arra, hogy az engedély nélküli vízkivételért kiszabható pénzbüntetés összege 300 000 forint (778 euró) és 1 millió forint (2594 euró) között mozog. A VIZIG-ek és a vármegyei kormányhivatalok nem rendelkeznek azokkal a kapacitásokkal és erőforrásokkal, amelyekkel biztosítani tudnák a megbízható engedélyezési eljárást, továbbá a vízjogi engedélyek megfelelő nyomon követését és végrehajtását (vagyis azt, hogy a kivett mennyiség megfeleljen az engedélyben feltüntetett maximális mennyiségnek).
Ajánlások
A vízdíjakat és a vízkészletjárulékokat javasolt olyan szinten megállapítani, amely lehetővé teszi a költségek megtérülését és a víz iránti kereslet szabályozását. Ez a következőket foglalja magában: az egyes díjak és díjszabások céljainak egyértelmű meghatározása (vagy ismételt meghatározása); olyan díj- és díjszabás-szerkezet kialakítása, amely támogatja e célok megvalósítását (3.3); az új díjak és díjszabások fokozatos és kiszámítható módon történő bevezetése, továbbá rendszeres frissítésük biztosítása (pl. a MEKH éves díjszabási javaslatai alapján, amelyeknek jól meghatározott módszertant kell követniük). Egyértelmű, hogy a kormány prioritásként kezeli a megfizethető díjak fenntartását; a jövőben egy kiegyensúlyozott megközelítés segíthetne összeegyeztetni a megfizethetőséget a vízi infrastruktúrába, valamint az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodásba történő fenntartható beruházások szükségességével. A díjak emelésének és az infrastrukturális beruházásoknak az elhalasztása – melyhez a költségek megtérülése és az uniós beruházások terén tapasztalható csökkenő tendencia társul – veszélyeztetheti a vízellátás biztonságát, és még inkább megnövelheti azokat a jövőbeli szükséges beruházásokat, amelyek az ivóvíz és a városi szennyvízkezelés terén alkalmazott egyre szigorúbb uniós szabványoknak való megfeleléshez szükségesek.
Javasolt, hogy a rendszer pontosabban tükrözze a vízhiány mértékét és ösztönözze a vízkivétel csökkentését, többek között az alábbiak révén:
A víz rendelkezésre állásának változásait tükröző, szezonális vagy az aszályt figyelembe vevő díjak, amelyek a száraz időszakokban ösztönözhetik a vízvédelmet.
A mezőgazdasági vízszolgáltatási díjak differenciálása a különböző tevékenységekkel járó vízfelhasználás mértéke alapján, az öntözés esetében magasabb díjakat megállapítva, mint a haltenyésztés és a rizstermesztés esetében (mely utóbbiaknál a kivett víz nagyobb mértékben kerül vissza a környezetbe). Magyarországon az egységes díjak 2020. évi bevezetése előtt ilyen rendszer működött.
A vízdíjak kombinálása az olyan víztakarékos technológiák célzott támogatásával (pl. csepegtető öntözés és esővízgyűjtő tavak), amelyek ösztönözhetik a hatékonyabb vízhasználatot. Az ilyen technológiák támogatása költséghatékonyabb megoldás lenne, mint az öntözést végző szereplők vízdíjainak jelenlegi torzító hatású támogatása, valamint segítené azt, hogy a gazdák termelési és beruházási döntései a víz tényleges rendelkezésre állásához kezdjenek igazodni.
A vízdíjak differenciálása annak ösztönzésére, hogy mezőgazdasági célokra az édesvíz kivétele helyett inkább újrafelhasznált vizet használjanak. A vízdíjaknak mindenesetre biztosítaniuk kellene az adminisztrációval, a vízkészletek nyomon követésével és előrejelzésével, az engedélyeknek való megfelelés ellenőrzésével, illetve az engedélyek végrehajtásával kapcsolatban felmerülő valamennyi költség megtérülését.
Vízhiányos időszakokban kerülendő a díjak megfizetése alóli általános mentesség. Az ilyen jellegű mentességek szándékolatlanul is ösztönözhetik a további vízkivételt, éppen akkor, amikor a készletek a legszűkösebbek. Tekintettel arra, hogy a mezőgazdasági termelők kompenzációban részesülnek az árvizek okozta termésveszteségét, hasonló mechanizmust lehetne létrehozni az öntözés korlátozása miatt bekövetkező veszteségek kompenzálására is.
Megfontolandó, hogy milyen érvek szólnak vízdíjakból származó bevételek vízügyi célokra történő elkülönítése mellett, illetve ellene; van példa ilyen rendszerre, ugyanis korábban a vízkészletjárulék a – Vízügyi Alap? folyt be. A vízdíjakból származó bevételek vízkészlet-gazdálkodásba történő visszaforgatása megerősítheti a magasabb vízdíjak legitimitását és társadalmi elfogadottságát, hiszen a vízdíjak a végfelhasználók javát szolgálják (pl. lehetővé teszik számukra, hogy vízvédelmi célokra forrásokhoz jussanak). Az így befolyt összegeket az infrastruktúra fejlesztésén túl fel lehetne használni a vízkészletek nyomon követésére és értékelésére, a megfelelés ellenőrzésével és végrehajtásával kapcsolatban felmerülő költségek fedezésére, valamint a vízügyi nemzeti és szubnacionális intézmények szélesebb körű humán- és műszaki kapacitásának fejlesztésére.
Javasolt kiegészítő intézkedések elfogadása a vízdíjak eredményességének és elfogadottságának növelése érdekében. Javasolt olyan egyértelmű kommunikációs stratégia kidolgozása, amely minden ágazatot (pl. mezőgazdasági vízfelhasználók, ipari felhasználók, egyéb nem lakossági felhasználók és háztartások) elér, és tájékoztatja a felhasználókat a vízdíjak és a díjszabások céljairól (pl. a fenntartható fogyasztás ösztönzése, a költségek megtérülésének biztosítása), továbbá – a kiszámíthatóságot biztosítandó – átláthatóan ismerteti a jövőbeni lehetséges kiigazításokat. Javasolt, hogy a díjszabások kiigazításainak társadalmi elfogadottságát úgy fokozzák, hogy szociális intézkedésekkel biztosítják a vízszolgáltatás megfizethetőségét az alacsony jövedelemmel rendelkező háztartások számára. Ilyen intézkedés többek között az alacsony jövedelemmel rendelkező háztartások célzott pénzügyi támogatása, a díjszabási struktúrák progresszív elemei, valamint a vízszolgáltatásokkal kapcsolatos adózási lehetőségek felülvizsgálata (e szolgáltatásokat jelenleg 27%-os hozzáadottérték-adó (héa) terheli). A nem lakossági díjszabások alacsonyabb mértékűek lehetnek az úgynevezett „szociális” felhasználók (pl. az iskolák, kórházak és egyéb közszolgáltatások) esetében. A takarékos vízhasználathoz kapcsolódó szemléletformáló programok célközönségét alkothatják a nem lakossági felhasználók, különösen azok, akik az ipar és a mezőgazdaság területén végeznek tevékenységet. A háztartások által támasztott kereslet szabályozása magában foglalhatja az oktatást és a szemléletformálást, a víztakarékos szerelvények és felszerelések (pl. víztakarékos zuhanyrózsák, vagy a vécétartály térfogatát csökkentő eszközök) kiosztását, vagy a számlák kapcsán figyelmeztető üzenetek küldését (OECD, 2022[16]).
Az ivóvízellátás terén alkalmazott díjszabásokkal és a vízhasználati díjakkal szabályozható a víz iránti kereslet, biztosítható a szolgáltatásnyújtási költségek megtérülése, valamint jelezhető a vízkészletek értéke és szűkössége. Az eredményesen kialakított díjak és díjszabások ösztönözhetik a fenntarthatóbb vízhasználatot, támogathatják a környezetvédelmi célok elérését, valamint hozzájárulhatnak a vízgazdálkodási rendszerek pénzügyi életképességéhez. Azonban a díjak és a díjszabások szerkezete és eredményessége függ az árképzési mechanizmustól, a végrehajtási kapacitástól és a helyi hidrológiai feltételektől.
Az ivóvízellátás díjszabásai
Az átalánydíj esetében minden fogyasztó ugyanakkora összeget fizet, a fogyasztott mennyiségtől függetlenül. A díj lehet egységes vagy a felhasználó jellemzői vagy bizonyos szezonális tényezők függvényében változó. Ezt a díjszabást régebben gyakran alkalmazták olyan vízben gazdag területeken, ahol a mérőórák száma alacsony volt, ma már azonban kevésbé használják. Az átalánydíj adminisztratív szempontból egyszerű, továbbá stabil bevételt biztosít, de nem tükrözi a szolgáltatás tényleges költségét, nem ad árjelzést a felhasználóknak, továbbá olyan helyzethez vezethet, ahol a keveset fogyasztó felhasználók adnak kereszttámogatást a sokat fogyasztóknak.
A kéttényezős díjszabások (ilyen például a magyarországi díjszabási rendszer) az alapdíjat kombinálják a mennyiség alapján kiszámított díjjal. Az alapdíj (amely lehet egységes vagy a felhasználói jellemzők szerint differenciált) általában fedezi a mérőóra-leolvasással és a számlázással kapcsolatban felmerült költségeket és az infrastruktúra költségeit, míg a mennyiségi komponens a változó költségeket tükrözi, és ösztönzi a vízvédelmet. A mennyiség alapján történő árképzés lehet egységes – ilyenkor ugyanazt a köbméterenkénti díjat érvényesítik – vagy nem egységes (erre példa a sávos díjszabás, angolul Increasing Block Tariffs, IBT), amelynek esetében az egységár a fogyasztással együtt emelkedik a hatékonyság, a méltányosság és a megfizethetőség elősegítése érdekében. A sávos díjszabások az alacsony jövedelemmel rendelkező háztartások védelmét célozzák azzal, hogy az alapvető szükségletek kielégítéséhez támogatott díjakat rendelnek, ugyanakkor az eredmények a háztartás méretétől vagy a közös csatlakozásoktól függően változnak. Vannak rendszerek, amelyek a sávok méretét vagy a díjakat a felhasználói jellemzőkhöz igazítják. A kéttényezős díjszabások viszonylagos egyszerű rendszerek, ami segíti az átláthatóságot és a költségek megtérülését, ugyanakkor a mennyiségi komponens esetében a gondos kialakítás elengedhetetlen ahhoz, hogy a kívánt társadalmi és környezeti célokat úgy érje le a rendszer, hogy nem vált ki szándékolatlan elosztási hatásokat (különösen igaz ez a sávos rendszerek esetében). Olaszország például az 1970-es évek óta alkalmaz sávos díjszabási rendszert a vízszolgáltatásban.
A víz rendelkezésre állásának változásait tükrözik a szezonális vagy az aszályt figyelembe vevő díjszabások, amelyek a száraz időszakokban ösztönözhetik a vízvédelmet. Ausztráliában, Új-Dél-Wales államban például az aszály alatti árképzés 31 napos átmeneti időszak után lép hatályba, akkor, amikor a duzzasztógátaknál a tárolt víz mennyisége 60% alá esik. Amikor a tárolt mennyiség meghaladja a 70%-ot, 31 nap után visszaáll a szokásos árképzés. Jóllehet az ilyen díjszabások segíthetnek a rövid távú vízhiány kezelésében, nem feltétlenül jelentenek jó megoldást a gyakori vagy hosszan tartó aszályok esetén, mivel bizonyos társadalmi csoportok esetében kedvezőtlen szociális következményekkel járhatnak.
Vízkészletjárulékok
Az engedélyalapú díjak a vízkivételi engedélyéhez kapcsolódó fix díjak, melynek célja az engedélyezési rendszer adminisztratív költségeinek fedezése. Ezek a díjak inkább szabályozó eszköznek, semmint a vízhasználatot befolyásoló gazdasági jelzésnek tekintendők. Bár alkalmazásuk egyszerű, és eredményesen biztosítják a megfelelést, nem ösztönzik a víztakarékosságot, és nem tükrözik a víznek a szűkösségéből fakadó értékét. A legtöbb kanadai tartományban ilyen díjakat érvényesítenek a nagy ipari és kereskedelmi felhasználók esetében.
A mennyiségalapú díjak a kivett víz mennyiségétől függenek, azaz közvetlenül alkalmazzák „a felhasználó fizet” elvet. A díjak lehetnek egységesek, vagy változhatnak bizonyos tényezők függvényében; ilyen tényező lehet a felhasználás típusa, a forrás (pl. talajvíz vagy felszíni víz) vagy a helyszín. Ezek a díjak a felhasználáshoz kapcsolják a fizetést, aminek köszönhetően internalizálják a környezeti költségeket és segítik a vízkészletek méltányosabb elosztását. Ösztönzik a víztakarékosságot, azonban eredményes működésükhöz megbízható mérési, ellenőrzési és végrehajtási rendszerekre, valamint bizonyos felhasználók esetében a megfizethetőséget garantáló védintézkedésekre van szükség. Franciaországban a vízügyi hatóságok már több mint 50 éve alkalmaznak mennyiségalapú díjakat. A díjak a felhasználás típusától, a víz eredetétől és a földrajzi övezetektől függően változnak; a vízhiányos területeken magasabb díjak érvényesülnek. Bizonyos felhasználások (pl. geotermikus energia) esetében mentességek élvezhetők; a bevételeket a vízkészletek védelmére és minőségének javítására fordítják.
A progresszív differenciált mennyiségalapú díjak esetében a kivett mennyiség vagy a környezeti kockázati tényezők (pl. a víztartó réteg sérülékenysége vagy a helyi szinten jelentkező vízhiány) alapján magasabb díjak érvényesülnek. Ez a megközelítés ösztönzi a vízvédelmet és visszatartja a túlzottan igénybe vett területeken történő vízkivételt, annak köszönhetően, hogy pontosabban tükrözi a vízhasználat környezeti költségeit. E díjak kialakításához és végrehajtásához azonban részletes adatokra és erős intézményi kapacitásra van szükség. Belgiumban, Flandria régióban a talajvíz esetében alkalmazott díjak a kivett mennyiséggel arányosan emelkednek, és a víztartó réteg állapotának, illetve a helyi talajvíznyomásnak a függvényében változnak.
A kéttényezős vízkészletjárulékok egy fix alapdíjat kombinálnak egy mennyiségi alapú díjjal. Ez a megoldás elkülöníti a hozzáférési jogok költségét a tényleges vízhasználattól, amivel egyszerre támogatja az elosztás hatékonyságát és a bevételek stabilitását. Ez a megközelítés jól alkalmazható a világosan meghatározott vízügyi jogokat magukban foglaló rendszerekben, ugyanakkor megbízható mérési rendszerek szükségesek hozzá, és adott esetben adminisztratív szempontból bonyolultabbak lehetnek. Ausztráliában, Új-Dél-Wales államban a felhasználók fix összeget fizetnek a jogosultságért, mely díjhoz társul egy mennyiségalapú díj. Ez arra ösztönzi őket, hogy csak a jogokkal csak a szükséges mértékben éljenek, és elősegíti a víztakarékos felhasználást.
A szezonális vagy az aszályt figyelembe vevő díjszabások bizonyos időszakokban vagy vízhiányos periódusokban magasabb díjakat alkalmaznak, így olyan gazdasági jelzéseket küldenek, amelyek tükrözik a víz rendelkezésre állásának változásait. Ezek a díjszabási rendszerek éghajlati és hidrológiai feltételek alapján határozzák meg az árakat, ösztönözve ezzel a vízvédelmet és a hatékonyabb vízfelhasználást a kritikus időszakokban. Eredményességük alapja a vízkészletek állapotának időszerű és pontos nyomon követése. Ez a rendszer ugyanakkor bizonytalanságot kelthet a vízfelhasználók körében a költségek tekintetében. A brazíliai Ceará államban – amely szemi-arid térség – a vízkészletjárulékok az aszályos években megemelkednek, hogy tükrözzék a magasabb vízszolgáltatási költségeket, továbbá hogy a takarékosabb vízfelhasználást ösztönözzék a leginkább vízhiányos időszakokban.
A szankcionálást célzó és a túlhasználat esetében alkalmazandó pótdíjak is előírhatók abban az esetben, ha a felhasználók túllépik a megengedett vízkivételi küszöbértékeket. A pótdíjak támogathatják a megfelelést, ugyanakkor pontos mérést és következetes szabályozói felügyeletet tesznek szükségessé. Cipruson a vízkivételt végző felhasználóknak a számukra megengedett mennyiség fölötti vízkivétel után köbméterenkénti pótdíjat kell fizetniük, ami biztosítja azt, hogy tartják magukat a megengedett mennyiséghez és visszatartja őket a túlhasználattól.
Források: (OECD, 2010[17]), (WaterNSW, 2025[18]), (Cecchi, Conti and Ravagli, 2022[19]), (Leflaive and Hjort, 2020[20]), (IEEP, 2022[21]), (European Court of Auditors, 2021[22])
A vízszolgáltatások pénzügyi fenntarthatóságának támogatása és az éghajlatváltozás hatásaival szembeni reziliencia előmozdítása érdekében javasolt a potenciálisan káros hatású támogatások felülvizsgálata és reformja, valamint a negatív környezeti externáliák megadóztatása lehetőségének mérlegelése. Javasolt, hogy Magyarország vegye fontolóra bizonyos gazdasági eszközök bevezetését; ilyen például a nem lakóövezetnek minősülő területeken a vizet át nem eresztő felületek alapján kiszámított úgynevezett csapadékvíz-díj vagy a földterület méretéhez kötött esővíz-hozzájárulás (OECD, 2023[23]). Ezek az eszközök elősegítenék azt, hogy a csapadékot erőforrásnak tekintsék: ösztönözné a nagyobb fokú vízmegtartást és a talajvíz-visszatáplálást, továbbá a csapadékidei túlfolyás elkerülését, emellett pedig bevételi forrásokat biztosítana, melyek a változó csapadékeloszláshoz való alkalmazkodáshoz szükséges infrastrukturális fejlesztések finanszírozására lennének fordíthatók. Ezzel segítenének kezelni a jelenleg tapasztalható egyensúlyhiányt, nevezetesen azt, hogy a közműszolgáltatók felelősek a felesleges csapadékvíz kezeléséért a hálózatukban, de ezért a szolgáltatásért nem részesülnek ellentételezésben, mivel az esővízkezelés nem szerepel a szolgáltatási szerződéseikben. A szóban forgó új gazdasági eszközök bevezetése előtt gondosan mérlegelni kell megvalósíthatóságukat, továbbá azt, hogy milyen hatással lesznek a méltányosságra és hogy az érdekelt felek hogyan reagálnak rájuk.
Javasolt, hogy a vízjogi engedélyezés esetében erőforrás-alapú megközelítést alkalmazzanak , amely tekintettel van a vízhiányra is. A vízgazdálkodási törvény 2025. évi módosításával bevezetett különleges vízkészlet-gazdálkodási körzetek előrelépést jelentenek. Javasolt, hogy a felszíni víztesteket is vonják hasonló intézkedések hatálya alá, és az alkalmazás legyen országos szintű. Első lépésként a különleges vízkészlet-gazdálkodási körzeteket ki lehetne terjeszteni azokra a mikrorégiókra, amelyek a VGT-3 szerint éghajlatváltozással szemben sérülékeny talajvíztestekkel rendelkeznek. A vízkivételi engedélyeket következetes kritériumok alapján, szisztematikusabban, a víz rendelkezésre állásának és a vízkivételnek az alegységekből álló működési, illetve illetékességi területek szintjén történő átfogó, rendszeresen frissített áttekintésére támaszkodva lehetne kibocsátani. Ez magában foglalhatja a víz elosztását szabályozó egyértelmű, átlátható szabályok kidolgozását, olyan előre meghatározott küszöbértékek bevezetését, melyek meghaladása esetén vízkivételi korlátozások lépnek érvénybe, valamint egy olyan átlátható keretrendszer kialakítását, amelyen belül elvégezhető – a vízgazdálkodási törvényben előírt vízhasználati hierarchiának megfelelően – az engedélyek időszakos felülvizsgálata és kiigazítása. A vízügyi hatóságok műszaki és humánkapacitásának megerősítése előfeltétele a következetes felügyeletnek, a túlzott mennyiségű elosztás (valamint a vízfelhaszálók között az ebből fakadó konfliktusok) jelentette kockázat csökkentésének, melyet a vízügyi hatóságok jelenlegi személyzeti létszáma nem tesz szisztematikusan lehetővé.
A vízhasználatra vonatkozó adatgyűjtés elősegítése – és ennek eredményeként a kereslet jobb szabályozása – érdekében javasolt felülvizsgálni a vízkivétel-engedélyezési küszöbértékeket és követelményeket a különleges vízkészlet-gazdálkodási körzetek kijelölésének új gyakorlatára támaszkodva.
Mindenekelőtt javasolt előmozdítani az intelligens szabályozást, amely „a felhasználó fizet” elvnek megfelelően helyszínekre szabott küszöbértékeket állapít a vízkivétel engedélyezése tekintetében. A szabályozás fókuszálhatna a nem lakossági vízfelhasználókra, annak érdekében, hogy a fenntartható erőforrás-felhasználás biztosítása érdekében a legnagyobb vízfelhasználókat célozza meg, ismerje meg (adatgyűjtés útján) és kísérje figyelemmel. Javasolt az engedélyek rendszeres felülvizsgálata a hidroklimatikus helyzethez való alkalmazkodás érdekében.
Másodszor: javasolt a mélységtől független, általánosabb hatályú kötelező engedélyeztetés visszaállításának mérlegelése a talajvíz felügyeletének megerősítése, illetve a kapcsolódó környezeti kockázatok enyhítése érdekében. Az arányosság biztosítása és a háztartási felhasználók adminisztratív terheinek minimálisra csökkentése érdekében Magyarország bevezethetné az egyszerűsített regisztrációs eljárást (pl. online platform formájában), továbbá – a megfelelőséget előmozdítandó – célzott műszaki és pénzügyi támogatást nyújthatna. Ezen túlmenően az engedéllyel rendelkező kútfúró vállalkozók hivatalos, naprakész jegyzékének közzétételével előmozdítható lenne a műszaki szabványoknak való megfelelés, enyhíthető lenne a talajvíz- szennyezés kockázata, és észszerűsíthető lenne az adatgyűjtés, tekintettel arra, hogy az újonnan fúrt kutaknak a vízügyi hatóságok felé történő bejelentése a vállalkozók felelőssége lehetne. Javasolt, hogy a nyomon követés és a végrehajtás javítása érdekében Magyarország mérlegelje a vízhasználati adatok automatikus továbbítását lehetővé tevő intelligens mérési technológiák bevezetésének lehetőségét is.
Harmadszor: javasolt, hogy Magyarország vegye fontolóra annak lehetőségét, hogy az egyszerű regisztrációs követelmények hatályát kiterjeszti az összes háztartási kút általi vízkivételére, függetlenül a kutak mélységétől, a kivett víz mennyiségétől, illetve attól, hogy a kút mely körzetben helyezkedik el, biztosítandó, hogy a földhasználat tervezése során szisztematikusan figyelembe veszik a kutak elhelyezkedését (pl. a hulladékgazdálkodási létesítmények vagy a kőbányák által okozott szennyezés elkerülése érdekében). Az átfogó jegyzékből megismerhető lenne a kisléptékű vízkivételek koncentrációja is, aminek nyomán a szükség szerint lehetne célzott helyi nyomon követést és ellenőrzést végezni.
Javasolt, hogy – megfelelő ellenőrzésekkel és szankciókkal – erősítsék a vízügyi szabályozásoknak való megfelelést, különös tekintettel az illegális kutakra és vízkivételre. A megfelelési rendszernek megbízhatóan működő szabályozási kereten, valamint az illetékes ágazati minisztériumok (pl. az Energiaügyi Minisztérium és az Agrárminisztérium) és a vízügyi hatóságok közötti együttműködésén kell alapulnia. A végrehajtásnak ellenőrzéseken, közvetlen nyomon követésen és méréseken kell alapulnia, valamennyi vízfelhasználás és vízkészlet esetében (jelenleg a vízkivételi engedéllyel rendelkező vízfelhasználóknak csupán 57%-a méri a vízfelhasználást), továbbá innovatív technikákat (pl. műholdképek, távérzékelők, mesterséges intelligencia, vagy repülő és víz alatti drónok) kell alkalmaznia, biztosítandó a költséghatékonyabb ellenőrzéseket és nyomon követést. A megfelelés biztosítása érdekében a szankciók legyenek eredményesek és arányosak. A megfelelést támogathatja, és ugyanakkor a vízkészletek nyomon követését és elosztását is javíthatja, ha a vízkivételi engedélyek kibocsátásának előfeltételévé teszik a megfelelést, illetve adott esetben a helyszíni nyomonkövetési rendszerek telepítését. Az eredményesség és az közvélemény általi elfogadottság érdekében javasolt, hogy a szóban forgó intézkedésekhez az érdekelt felek aktív bevonása, illetve szemléletformálás társuljon (OECD, 2022[16]).
Hiányosságok
Magyarország vízügyi jogszabályi keretrendszere a történelmileg jellemző hidroklimatikus viszonyokból és prioritásokból indul ki, aminek következtében adott esetben csak korlátozottan hatékony a vízhiánnyal kapcsolatban újonnan jelentkező kihívások kezelésében. Magyarország régóta működteti vízgazdálkodási rendszerét, amelyet az árvizek és a belvíz kapcsán szervezett történelmi tapasztalatai formáltak és stabilan működő riasztási rendszerek támogatnak (különösen a Duna mentén), és amely az uniós és a nemzeti jogszabályokon alapul. A közelmúltbeli jogszabályi változások nyomán – ilyen volt például a vízgazdálkodási törvény 2025. évi módosítása – a vízhiány kezelése és a vízvédelem bekerült az állam vízügyi feladatai sorába, valamint meghatározásra kerültek a különleges vízkészlet-gazdálkodási körzetek, megerősítve az aszálykezeléshez kapcsolódó fogalommeghatározásokat és jogi alapokat Magyarországon. Magyarország emellett átültette a víz-újrafelhasználásra vonatkozó minimumkövetelményeket tartalmazó uniós rendeleteket, természetalapú megoldásokat határozott meg, és rendeletekben írt elő általános követelményeket5. Ugyanakkor bizonyos további rendelkezések és eszközök (például iránymutatások) lehetővé tehetnék olyan megközelítések és eszközök (pl. vízmegtartás, a víz újrafelhasználása, a víz újraelosztása, természetalapú megoldások) elterjedt és teljes körű bevezetését, amelyek előmozdíthatják az éghajlatváltozás hatásaival szemben reziliensebb vízgazdálkodást. Példa erre az, hogy jóllehet a vízgazdálkodási törvény előírja a vízhasználati hierarchiát és a vízkivételi engedélyek kibocsátását szabályozó elveket, nincs olyan részletes másodlagos jogszabály, amely ezeket az elveket a gyakorlatban működő, kvantitatív jellegű vízelosztási rendszer formájában érvényesítené, és az aszályriadó különböző szintjei alapján automatikus és arányos vízkivételi korlátozásokat léptetne életbe az engedélyesekre vonatkozóan. Ezen túlmenően a Magyarország Határvízi Bizottságainak munkáját meghatározó kétoldalú megállapodások (melyek elengedhetetlenek a fokozódó vízhiány jelentette kihívások kezeléséhez) az árvízvédelemre és a vízminőségre fókuszálnak (melyek ezidáig a legfőbb kérdések voltak), de hatályukat ki lehetne terjeszteni a vízhiány és az aszálykezelés kapcsán felmerülő problémákra is.
Magyarország jelenleg még nem rendelkezik hosszú távú hidroklimatikus előrejelzéseken alapuló, előretekintő vízügyi szakpolitikával. A 2013-ban kidolgozott és 2030-ig érvényes jelenlegi Nemzeti Vízstratégia végrehajtása nehézkesen halad. Jelenleg zajló felülvizsgálata jobban tükrözhetné az elmúlt években egyre gyakrabban jelentkező egyre súlyosabb aszályokat. Míg a Második Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégia (NÉS-2) és a harmadik Vízgyűjtő-gazdálkodási Terv (VGT-3) kvalitatív és forgatókönyv-alapú leírásokkal szemlélteti a hosszú távú vízügyi trendeket, továbbá tartalmazza a víz iránti kereslet alakulásához kapcsolódó rövid távú társadalmi-gazdasági előrejelzéseket, a vízpolitikák és a vízügyi tervek jövőbeli változatai átfogóbb értékelést adhatnának a víz hosszú távú elérhetőségéről, a víz iránti keresletről és a vízzel kapcsolatos kockázatokról, hogy jobban megismerhessük a jelenlegi vízkivételi szintek hosszú távú fenntarthatóságát. Hozzá kell tenni azt is, hogy a vízzel kapcsolatos kockázatok hosszú távú alakulását érintő értékelések korlátozott jellege azt jelenti, hogy nem állnak rendelkezésre megfelelő ismeretek azokról a zavarokról, amelyeket az aszályok és az árvizek okozhatnak a gazdasági tevékenységekben.
Az éghajlatváltozás hatásaival szemben reziliens vízgazdálkodásra, valamint az aszályok és az árvizek kockázatának eredményes értékelésére vonatkozó hosszú távú elképzeléshez megbízható előrejelzésekre van szükség a jövőben elérhető vízkészletekre és a víz iránti keresletre vonatkozóan, mind országos, mind pedig szubnacionális szinten. Ezen túlmenően az adatokban és az információkban tapasztalható hiányosságok akadályozhatják a vízügyi és az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodással kapcsolatos tényeken alapuló jövőorientált döntéshozatalt. Konkrétabban:
A vízre és az éghajlatra vonatkozó adatok fragmentáltak, több forrásból származnak, és több esetben nem integráltak, nem interoperábilisak és nem hozzáférhetők, ami potenciálisan akadályozhatja a szakpolitikai döntéshozatalban való eredményes felhasználásukat. A hidrológiai, meteorológiai és mezőgazdasági adatok különböző intézmények között szóródnak szét (OVF, Energiaügyi Minisztérium, Agrárminisztérium), ami azt jelenti hogy az adatkészletek közötti integráció és összehasonlíthatóság korlátozott. Külön kiemelendő, hogy két kulcsfontosságú irányítási rendszer – az Energiaügyi Minisztérium által működtetett Országos Környezetvédelmi Információs Rendszer (OKIR) és az OVF által működtetett Vízgazdálkodási Információs Rendszer (VIZIR) – még nem teljesen interoperábilis és integrált. A vízre vonatkozóan nem áll rendelkezésre egységes információs rendszer.
Jóllehet az adatgyűjtés keretfeltételeiről jogszabályok rendelkeznek, a kulcsfontosságú mutatókra, például a vízfogyasztásra (a teljes kivett víz és a forráshoz visszajuttatott víz különbözetére) és a vízzel kapcsolatos katasztrófák gazdasági hatásaira vonatkozó adatok gyűjtésére nem kerül szisztematikusan sor, illetve azok nem állnak rendelkezésre. Ezeket a problémákat csak súlyosbítják az intézményi és szabályozási változások. Ezt szemlélteti a Nemzeti Földügyi Központ által gyűjtött öntözési adatok esete, amelyek gyűjtése a Központ felszámolásakor azért szakadt meg, mert a Központ feladatköreit nem egyértelműen osztották meg az Agrárminisztérium és az Energiaügyi Minisztérium között (State Audit Office, 2025[7]). A vízkivételre vonatkozó adatok az engedélyeken alapulnak, tehát – tekintettel a be nem jelentett és illegális kutakra – korlátozottnak tekintendők. A módszertani hiányosságok is hatással vannak a döntéshozatalhoz szükséges adatok minőségére és összehasonlíthatóságára. Például a víziközművek eszközeire nézve jelenleg nem teljeskörű az átfogó infrastruktúra-leltárak (vagyonleltár), a szerződések pedig változatosak, ami szintén korlátozza az adatok összehasonlíthatóságát a különböző gazdasági szereplők között, továbbá akadályozza az ágazatban a tényeken alapuló döntéshozatalt és tervezést (State Audit Office, 2024[13]).
Részletesebb adatokkal jobban támogatható lenne a helyi sajátosságokat figyelembe vevő szakpolitikai döntéshozatal. Jóllehet Magyarország nemzeti és rész-vízgyűjtő szinten állít össze a vízmérlegekre vonatkozó adatokat, az alegységekből álló működési, illetve illetékességi területek szintjére vonatkozó adatok nem állnak rendelkezésre, holott a működési és engedélyezési döntéseket ez utóbbi szinten hozzák meg. Jóllehet egyes térbeli adatkészletek ingyenesen hozzáférhetők, ezek legtöbbje több szervezet között szóródik szét, a hozzáférési eljárások nem egyértelműek, az interoperabilitás korlátozott, a tranzakciós költségek pedig magasak (OECD, 2023[23]). Hiányoznak továbbá a lefolyás modellezése vagy a vízhiány figyelemmel kísérése szempontjából releváns ingyenesen hozzáférhető térinformatikai adatbázisok. A közelmúltbeli előrelépések ellenére Magyarországról azt állapították meg, hogy a környezeti térinformációs adatokról szóló 2007/2/EK (INSPIRE) irányelv végrehajtásának terén elért eredményei nem elégségesek (European Commission, 2022[8]).,Ezenkívül Magyarország 2023-ban az OECD digitális kormányzati index „alapértelmezés szerint nyílt” mutatója kapcsán az OECD-átlag alatt teljesített (0,076-ot ért el, szemben a 0,088-as OECD átlaggal), ami azt mutatja, hogy a nyílt és hozzáférhető környezeti adatok kapcsán szélesebb körű kihívásokkal kell számolni.
A vízügyi ágazaton kívüli ágazati tervek és szakpolitikák jelenleg még nem igazodnak szisztematikusan a víz rendelkezésre állásához, illetve a kockázatokhoz, ami következetlen célkitűzésekhez és intézkedésekhez vezet. Bár az ágazati minisztériumok tájékoztatást kapnak arra nézve, hogy a vízgyűjtő-gazdálkodási terv (VGT) szerinti, kvantitatív és kvalitatív szempontból megfelelő vízügyi állapot eléréséhez milyen intézkedésekre lenne szükség, nincs olyan követelmény, amely előírná azt, hogy ágazati szakpolitikáiban valamennyi minisztérium köteles figyelembe venni a víz elérhetőséget, a víz minőségét és az éghajlatváltozás által súlyosbított vízügyi kockázatokat. Míg az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodást és a környezetvédelmet elsősorban a Környezet- és Energetikai Hatékonysági Operatív Program (KEHOP Plusz) támogatja, más programok (például a gazdaságfejlesztést és az innovációt szolgáló programok) nem tekintik prioritásnak az éghajlatváltozást és a környezetvédelmi kérdéseket. Ez a fragmentált megközelítés aláássa a vízügyi kormányzás eredményességét, tekintettel arra hogy a különböző ágazati (például az energiaügyi, ipari, mezőgazdasági, erdészeti és földhasználati) szakpolitikák sok esetben nem számolnak azzal, hogy milyen hatással vannak a vízkészletekre vagy hogy mennyire vannak kitéve a vízzel kapcsolatos kockázatoknak. Számos kulcsfontosságú szakpolitika foglalkozik a vízzel és jelent kapcsolódási pontot a Nemzeti Vízstratégia és az VGT felé; ilyen például a Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégia, a Nemzeti Tájstratégia és a Nemzeti Környezetvédelmi Program. A közelmúltbeli fejlemények ellenére – ilyen volt például Vízgazdálkodási Tárcaközi Bizottság 2024-es létrehozása a mezőgazdaság és a vízgazdálkodás közötti kapcsolatok erősítésének szolgálatában – a gazdasági ágazatokat (pl. a mezőgazdaságot és az ipart) és az egyéb területeket (pl. az erdőgazdálkodást) érintő szakpolitikákkal való összehangolás továbbra is korlátozott, aminek következtében prioritások versengenek egymással, a vízkészletekre nézve pedig szándékolatlan hatások következnek be. Például:
Magyarországon az energiaipar a legnagyobb vízfelhasználó; elsősorban hűtési célokra használja a vizet. Jóllehet a 2030-ig tartó időszakra szóló Nemzeti Energiastratégia prioritásként tartja számon a nukleáris és a megújuló energiát (ezen belül főleg a napenergiát), nem szolgál bizonyítékkal arra nézve, hogy a változó hidrológiai körülmények (például az árvizek, az aszályok, vagy a folyók vízhőmérsékletének megemelkedése) milyen hatással lehet az energiatermelésre és a hűtési szükségletekre.
Az iparpolitika, nevezetesen a 2016. évi Irinyi-terv komoly ipari növekedést tűz ki célul, amely a vízigényes ágazatok (például az élelmiszer-feldolgozás és a gépjárműgyártás) bővítésén alapulna. Bár az Irinyi-terv kiemeli az energia- és anyaghatékonyságot, mégsem veszi figyelembe a víz rendelkezésre állását. A 2022-ben bevezetett Nemzeti Akkumulátor Iparági Stratégia 2030 rögzíti: Magyarország arra törekszik, hogy a világ harmadik legnagyobb akkumulátorgyártójává váljon. Azonban a stratégia nem tesz említést a vízkészletekről, nem határoz meg célkitűzéseket vagy intézkedéseket a vízhasználatra vonatkozóan, továbbá nem vesz tudomást azokról a korlátokról, amelyeket a Magyarországon egyre fokozódó vízhiány jelent.
A mezőgazdaságban a 2019 óta tapasztalható fokozódó vízhiányra reagálva az öntözést támogatják mint az éghajlatváltozás hatásaihoz való alkalmazkodást célzó stratégiát; ezt a célt jobbára a kínálati oldalon történő beavatkozások hivatottak szolgálni. A megközelítés azonban nem tartalmaz kiegészítő, a keresleti oldalon végrehajtandó intézkedéseket. Az öntözővíz után fizetendő díjak alóli mentességek éppen hogy ösztönzik az öntözés elterjedését (State Audit Office, 2025[7]). A hosszabb távú trendekből az tűnik ki, hogy az éghajlatváltozás hatásainak leginkább kitett hat szántóföldi növény termesztésére használt földterület aránya 1991 és 2020 között 67%-ról 77%-ra nőtt (Pinke et al., 2024[24]). Ez a változás azt jelzi, hogy a mezőgazdasági termelés egyre inkább a vízhiányra érzékenyebb növényekre koncentrálódik, miközben egyre gyakrabban jelentkeznek egyre súlyosabb aszályok, ami fokozza a mezőgazdaságnak az éghajlattal és a vízzel kapcsolatos kockázatoknak való kitettségét.
Az erdészeti jogszabályok, nevezetesen a 2009. évi erdőtörvény előírja, hogy az újraerdősítési célkitűzések elérésének érdekében a kivágott faültetvények helyére újakat kell telepíteni. Ez az országosan egységes szabály nem veszi figyelembe a különböző helyszíneken adódó különbségeket, és azzal a kockázattal jár, hogy bizonyos területeken nem szándékolt következmények vagy maladaptáció következik be; ilyen terület például a szemi-arid Kiskunsági- vagy Nyírségi-homokhátság, ahol a mélyre hatoló gyökérzettel rendelkező fák (például a nyárfák) hozzájárulhatnak a talajvízkészletek kimerüléséhez.
A jelenleg hatályos nemzeti és vármegyei szintű területrendezési keretrendszerek nem veszik megfelelő mértékben figyelembe a vízzel kapcsolatos kockázatokat. A jelenlegi Nemzeti Fejlesztési Koncepció nincs összehangolva a VGT-vel, és jóllehet a vízügyi térképeket (például a vízmegtartást mutató térképeket) jellemzően felhasználják a regionális fejlesztési tervek kidolgozása során, szisztematikus integrációjukra nem kerül sor. Az árvíz kockázatának kitett térségek, az árvízvédelmi területek és a vízmegtartási funkciók szisztematikus kijelölésére nem kerül sor sem országos, sem vármegyei szinten (OECD, 2023[23]).
A környezeti hatásvizsgálatokban (KHV) tartósan megmutatkozó hiányosságok, valamint a mentességek alkalmazása miatt az ágazati gazdaságpolitikáknak a víz rendelkezésre állásához és a vízzel kapcsolatos kockázatokhoz való igazodása még inkább elégtelen. Bár a 259/2024 (VIII. 29.) kormányrendelet javított a magyarországi KHV-keretrendszeren, továbbra is hiányosságok tapasztalhatók az uniós KHV-irányelv kapcsán, amely előírja, hogy a nagy építési és fejlesztési projekteket előzetes környezeti vizsgálatnak kell alávetni. Megemlítendő különösen az, hogy Magyarországon a KHV-k alóli mentesség igen széles hatályú (azaz nem korlátozódik a kivételes esetekre), továbbá a szabályszegések esetére nem eléggé visszatartó erejű bírságokat állapít meg (European Commission, 2025[25]). Példa erre az, hogy a vízgazdálkodási tevékenységek mentesülnek az előzetes KHV-k lefolytatásának a követelménye alól, annak ellenére, hogy bizonyos gyakorlatok (mint például a mederkotrás vagy a növényzet eltávolítása) jelentős hatással lehetnek a biodiverzitásra és a felszíni vizek ökológiai állapotára. Az elmúlt években a vízbiztonsággal kapcsolatos aggodalmakat fokozta az igen vízigényes akkumulátoripar gyors magyarországi terjeszkedése. Az akkumulátorgyártó létesítmények sok esetben részesülnek támogatásban egyedi kormánydöntések (EKD) alapján, melyek azt teszik lehetővé, hogy a kormány egyszeri döntései nyomán jelentősebb beruházások vissza nem térítendő pénzügyi ösztönzőkben részesülhessenek. Ez a jogi keretrendszer azonban a döntéshozatali szakaszban nem írja elő KHV-k lefolytatását (State Audit Office, 2025[26]). A környezetvédelmi megfontolások (ideértve a vízzel kapcsolatos szempontokat is) később, az engedélyezési szakaszokban érvényesülnek, azután, hogy a kormányzati támogatási kötelezettségvállalás már megtörtént.
A szabályozás ad hoc változásai és a következetlen szubnacionális szintű koordináció is aláássa a gazdasági fejlesztési politikáknak a víz rendelkezésére állásával, illetve a kapcsolódó kockázatokkal történő összehangolását. A szóban forgó módosítások ideiglenesen talán enyhíthetik az éghajlatváltozás által a gazdasági tevékenységre gyakorolt kedvezőtlen hatásokat, ugyanakkor hosszú távú következményekkel járnak a környezet minőségére és a vízbiztonságra nézve. 2014 augusztusában, amikor a Duna vizének hőmérséklete rekordmagasságokat ért el, a 12/2024. EM rendelet lehetővé tette, hogy a paksi atomerőmű hűtése esetében meghatározott 30 °C-os hőmérsékleti küszöbértéket az energiaügyi miniszter általi jóváhagyás alapján eseti alapon ideiglenesen túllépjék. A szubnacionális szint kapcsán megjegyzendő, hogy bár jogszabályok írják elő, hogy a más ágazatokban (például az építőiparban) történő engedélykiadáshoz a vízzel kapcsolatos előzetes vizsgálatokat kell elvégezni és az engedélyezést az összes ágazatban össze kell hangolni, a települési, a vármegyei és az alegységekből álló működési, illetve illetékességi területek szintjén működő engedélyező hatóságok nem hangolják össze szisztematikusan a tevékenységüket. Ennek következtében azok a projektek, amelyek potenciálisan jelentős hatással lehetnek a vízkészletekre (ilyenek például a lakóingatlan-fejlesztések vagy az ipari bővítések) a víz aktuális elérhetősége és a jövőbeni hidrológiai kockázatok mérlegelése nélkül hajthatók végre, ami azt jelenti, hogy a következmények kezelésének felelőssége a korlátozott kapacitásokkal rendelkező helyi hatóságukra hárul. Ezt a problémát súlyosbítja, hogy szubnacionális szinten csak korlátozott intézményi megoldások állnak rendelkezésre a konfliktusok megelőzésére, illetve rendezésére.
Ajánlások
Javasoljuk egy olyan hosszú távú elgondolás kidolgozását, amely a magyarországi változó éghajlat kontextusában foglalkozik a vízreziliencia kérdésével. Formáját tekintve lehet stratégia vagy terv, amely egyértelmű irányt határoz meg és célokat a tűz ki a vízüggyel, illetve az éghajlatváltozás hatásaihoz való alkalmazkodással kapcsolatban. Ez a vízrezilienciáról szóló stratégia utóda vagy beágyazott része lehetne a Nemzeti Vízstratégiának, melynek jelenleg zajlik a felülvizsgálata azzal a céllal, hogy nagyobb hangsúly kerüljön a fenntartható vízkészlet-gazdálkodásra. Ennek a hosszú távú elképzelésnek arra kell törekednie, hogy a vízzel kapcsolatos terveket és operatív programokat egy átfogó, hosszú távú elképzelés, illetve a vízrezilienciához kapcsolódó célkitűzések alá vonja. Javasoljuk, hogy ez a stratégia vagy terv:
tűzzön ki mérhető és átfogó célokat (pl. a vízfelhasználás meghatározott százalékkal történő csökkentése, vagy a talajnedvesség átlagos értékének megnövelése) a legfontosabb uniós jogszabályokkal és kezdeményezésekkel összhangban (pl. Víz Keretirányelv, ivóvíz-irányelv, a települési szennyvíz kezeléséről szóló irányelv, árvízvédelmi irányelv, vagy a jelenleg is zajló Duna-vízgyűjtő Vízmérleg projekt). Külön kiemelendő, hogy Magyarország stratégiája célként tűzhetné ki azt, hogy a vízrezilienciáról szóló 2025. évi uniós stratégiával összhangban 2030-ig 10%-kal javítja a víztakarékosságot;
hosszú távú (például 20 vagy 25 éves) előrejelzésekre alapuljon a hidrológiai és a meteorológiai viszonyok, a víz rendelkezésre állása, valamint az országos szintű, az alegységekből álló működési, illetve illetékességi területek szintjén megmutatkozó és az részvízgyűjtő-szintű kereslet vonatkozásában. Javasolt, hogy ezek az előrejelzések azonosítsák azokat a tevékenységeket, amelyek a különböző éghajlat-változási forgatókönyvek, a változó mértékű népességnövekedés és háztartási kereslet, valamint az energiaágazati és ipari vízigény bizonytalanságai kontextusában ki vannak téve az árvíz és az aszály kockázatának. A kaliforniai vízügyi terv inspiráló példaként szolgálhat ( 3.4. keretes szöveg). Javasoljuk, hogy az előrejelzések határozzanak meg küszöbértékeket (például a folyók esetében azt a vízszintet, amely a kritikus infrastruktúrákat érintő árvízveszélyt jelent; azt a talajvízszintet, amely az ivóvízellátást veszélyezteti; vagy a talajnedvesség hiányának azt a mértékét, amely a haszonnövények életképességét veszélyezteti). Ha a vízkészletekkel kapcsolatban nagyobb léptékű megközelítést alkalmaznak, az lehetővé teszi a nagyszabású infrastrukturális beruházások és szabályozási reformok megfelelő tervezését és finanszírozását. A rendszeres frissítések támogatása szempontjából elengedhetetlen az országos szintű adatgyűjtési, modellezési és kockázatértékelési kapacitások létrehozása és fenntartása.
A kaliforniai vízügyi terv (California Water Plan, CWP) Kalifornia állam hosszú távú stratégiai keretrendszere, amely a vízkészletek fenntartható kezelését és fejlesztését szabályozza a jelenlegi és jövőbeni szükségletek kielégítésének szolgálatában. A terv (amelyet az állami vízügyi törvény alapján dolgoztak ki) a kínálat és a kereslet közötti eltérések azonosítása céljából értékeli a víztől függő természetes erőforrások, a vízkészlet, valamint a mezőgazdasági, városi és környezeti szükségletek állapotát, illetve az azokban megmutatkozó trendeket, mégpedig több valószínűsíthető jövőbeni forgatókönyv mentén. Kalifornia változó vízigényének kezelése érdekében értékeli a keresletszabályozási stratégiákat és a kínálatbővítés lehetőségeit, illetve ajánlásokat fogalmaz meg azokra nézve.
A terv analitikai alapjául a Stockholm Environment Institute által kidolgozott vízértékelési és -tervezési modell (Water Evaluation and Planning Model) szolgál. A modell – amelyet a kaliforniai viszonyokhoz igazítottak – az állam tíz hidrológiai régiója közül hatra vonatkozóan szimulál integrált vízgazdálkodási forgatókönyveket. A modellt integrált forgatókönyv-elemzéshez használják, melynek során a vízigényben és az éghajlatváltozásban megmutatkozó jövőbeni trendek bizonytalanságára tekintettel értékelik a különböző vízgazdálkodási stratégiákat. Az elemzés (i) számszerűsíti a kaliforniai vízügyi terv újabb verzióján dolgozó szakemberek és tanácsadó bizottság által kidolgozott forgatókönyvek kisebb csoportját, valamint (ii) az elképzelhető forgatókönyvekből nagyobb csomagot hoz létre, melynek segítségével értékelhető, hogy a különböző vízgazdálkodási reagálási tervek milyen teljesítményt tudnak felmutatni a bizonytalanságok közepette (ideértve az éghajlatváltozást is).
Az ötévente frissített terv biztosítja, hogy az államban mindenhol tudnak alkalmazkodni a változó körülményekhez. A 2023. évi aktualizálás célja az volt, hogy reagáljon az éghajlatváltozás jelentette sürgető veszélyre; ehhez a vízgyűjtő területeken, a vízi infrastruktúrákban és a helyi közösségekben szükséges, a reziliens és méltányos jövőt szolgáló innovációkra és beruházásokra fókuszált. A kaliforniai vízügyi terv – amellett, hogy műszaki iránymutatást nyújt – szakpolitikai platformként is működik, amely elősegíti a választott tisztviselők, az állami ügynökségek, a kaliforniai őslakos amerikai törzsek, az erőforrás-gazdálkodással foglalkozó szakemberek, az üzleti élet és a tudományos világ szereplői, az érdekelt felek és a nyilvánosság közötti együttműködést a vízpolitika irányvonalainak és beruházási prioritásainak kialakításához.
Forrás: (OECD, 2019[27]), (Stockholm Environment Institute, n.d.[28])
határozzon meg egy olyan intézkedési programot, amely átfogó célok elérését szolgálja. Az intézkedésekhez kapcsolódjon egyértelmű ütemezés, legyenek kijelölve a felelős hatóságok és érdekelt felek, valamint kerüljenek meghatározásra a költségvetési előirányzatok és a finanszírozási források (pl. operatív programok, kohéziós alapok, KAP-alapok, EBB-finanszírozás). Javasoljuk, hogy az intézkedési program vegye figyelembe a meglévő terveket és kezdeményezéseket (pl. VGT, Árvízkockázat-kezelési Tervek, „Vizet a tájba!”program);
vonja be az érintett szubnacionális hatóságokat és érdekelt feleket az elfogadható kockázati szintek meghatározásába és az intézkedési program kidolgozásába, biztosítandó a konszenzust és támogatást. Javasolt, hogy a folyamat foglalja magában konkrét szabványoknak és célkitűzéseknek a megvitatását és meghatározását (pl. a települések és a kritikus infrastruktúra árvízvédelmének szintje; a mezőgazdasági földterületek vízmegtartásra való felhasználásának mértéke; az aszályok idején alkalmazott vízkorlátozások gyakorisága és szigorúsága; a szennyvíztisztítás vízminőséget érintő célkitűzései; a túlfolyási incidensek elfogadható szintje) a vonatkozó uniós irányelveknek megfelelően;
alakítson ki stabil monitoring-keretrendszert a stratégia végrehajtásának nyomon követése, az elszámoltathatóság biztosítása és az alkalmazkodásra tartósan képes irányítás lehetővé tétele érdekében. A vízügyi tervezés adaptív forgatókönyv-alapú elvekkel dolgozzon, így reziliens, skálázható megoldásokat tud majd kínálni a jelenlegi és jövőbeni kihívásokra;
a stratégia intézkedési programjának végrehajtása és céljainak elérése érdekében gondoskodjon a megfelelő jogszabályi rendelkezésekről és szabályozási követelményekről az érintett minisztériumokkal együttműködve, biztosítandó a koherenciát az ágazati (pl. mezőgazdasági, földhasználati és ipari) jogszabályokkal. Ezzel kulcsfontosságú eleme lehetne a kidolgozás alatt álló új vízgazdálkodási törvényre vonatkozó jogalkotási javaslatnak. Magyarország számára Hollandia környezetvédelmi és területrendezési törvénye is inspiráló példaként szolgálhat (3.5). A folyamat felölelhetné a határokon átnyúló vízügyi megállapodásoknak a szomszédos országokkal együttműködésben, az éghajlatváltozásra tekintettel és a jövőbeni vízhiány kiváltotta aggályokra való jobb reakció érdekében történő felülvizsgálatát és aktualizálását is.
Hollandiában 2024 januárjában hatályba lépett a környezetvédelmi és területrendezési törvény, amely egységes és integrált jogi keretrendszert teremt a környezetvédelmi és területrendezési kormányzás számára. Az új törvény több hatályos törvényt vált fel (ilyen például a területrendezési törvény, a válságokról és helyreállításról szóló törvény, valamint a talajvédelmi törvény), és ezzel harmonizálja és egyszerűsíti a vízgazdálkodással, a földhasználat-tervezéssel, a környezetvédelemmel, a természetvédelemmel, az építőiparral, a nagyszabású infrastrukturális projektekkel, a kulturális örökséggel és az erőforrás-kitermeléssel kapcsolatos szabályozásokat.
A reform eredményeként észszerűbbek lesznek az adminisztratív eljárások, hiszen az engedélyt kérelmezők immár egyablakos digitális portálon nyújthatnak be egyetlen kérelmet, melyről aztán egyetlen integrált határozat születik (melynek feldolgozási ideje a legtöbb esetben 26 hétről 8 hétre rövidült). A jogfolytonosságot az biztosítja, hogy a törvény hatálybalépését megelőzően kiadott meglévő engedélyek továbbra is érvényesek maradnak. A platform használatával a kérelmezők ellenőrizhetik az adott helyszínre vonatkozó követelményeket, eldönthetik, hogy szükségük van-e környezetvédelmi és területrendezési engedélyre (vagy egyszerűen csak értesíteniük kell a hatóságokat), és benyújthatják kérelmeiket vagy jelentéseiket.
Forrás: (KVK and RVO, 2025[29])
A stratégiának támogatnia kell azt, hogy a vízbiztonsági megfontolásokat beemeljék az ágazati szakpolitikákba, többek között a mezőgazdaság, az ipar, az energia és a földhasználat terén. Ez a következőket jelenti:
A vízügyért felelős minisztérium (jelenleg az Energiaügyi Minisztérium) vezetésével ágazatközi együttműködés az érintett minisztériumokkal; a vízkészletet érintő szakpolitikák feltérképezése a szinergiák, a kompromisszumok és a potenciális konfliktusok azonosítása céljából, szükség esetén a célkitűzések és intézkedések kiigazításának irányításával.
A víz, az energia, az élelmiszer, az éghajlat és a biológiai sokféleség összefüggéseiben olyan megoldások keresése, amelyek mindenki számára előnyösek, annak érdekében, hogy a hangsúly a válságkezelésről átkerüljön a kockázatok és a lehetőség kezelésére. Például a megújuló energiaforrások (pl. nap- és szélenergia) ösztönzésével csökkenthető lenne az energiatermelés vízfüggősége, fokozható lenne aszály idején az energiaellátás biztonsága, miközben a dekarbonizációs célok támogatása is megvalósulna. Ugyanígy a mezőgazdasági talajok esetében a vízmegtartásnak a talajminőség javítása útján történő növelése egyúttal a talaj nedvességtartalmát, a talajvíz-utánpótlást, a terméshozamot és az aszályokkal szembeni rezilienciát is növelné. A vízrezilienciáról szóló stratégia az öntözési stratégiát egészíthetné ki keresletoldali intézkedésekkel és a víztakarékosabb mezőgazdasági gyakorlatok (pl. a kevesebb vizet igénylő és az aszályt jobban tűrő növényekre való áttérés) előmozdításával.
Az egyedi kormánydöntések kapcsán rendelettel lehetne kötelezővé tenni a KHV-k lefolytatását a döntéshozatali szakaszban, amivel növelhető lenne a vízbiztonság, és a szélesebb körű környezeti előnyök lennének elérhetők.
Gondoskodás arról, hogy a vízügyi stratégiát figyelembe veszik más ágazati tervek is, különösen a következők: a Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégiát támogató 2021–2023-as és 2024–2026-os klímavédelmi akcióterv (késedelmes) felülvizsgált verziója, a 4. Vízgyűjtő-gazdálkodási Terv, a 2. Árvízkockázat-kezelési Terv és az Országos Fejlesztési és Területfejlesztési Koncepció. Különösen ez utóbbi alkalmas arra, hogy figyelembe vegye a vízkészleteket, mivel a területrendezési tervek Magyarországon a földhasználat-változás előfeltételei (pl. az új mezőgazdasági, ipari és lakóingatlan-fejlesztések esetében). A vízpolitika terén a stratégia lehetőséget nyújthatna arra is, hogy átgondolják a vízmennyiség- és a vízminőség-kezelés közötti kompromisszumokat. Például a folyópartok tisztítása és a vízi utak mederkotrása elvégezhető árvízvédelmi célokból és az aszály hatásainak enyhítése céljából, de kedvezőtlen hatással lehet az édesvízi biológiai sokféleségre és a vízminőségre, továbbá veszélyeztetheti a víztestek megfelelő ökológiai állapotát.
Magyarország elismert vezető szerepet játszik a vízügyi diplomáciában és a többoldalú együttműködésekben; többek között magas szintű rendezvényeknek ad otthont és nemzetközi fórumokon vesz részt a vízügyi szakértelem megosztásában – erre támaszkodva megerősíthető lenne az a vezető szerep, amelyet az ország a fenntartható vízgazdálkodás és az éghajlatváltozás hatásaihoz való alkalmazkodás terén játszik. A stratégia platformként is szolgálhatna, ahol Magyarország egyidejűleg mutathatná be az árvizek és az aszályok kezelése során alkalmazott integrált megközelítést. Ezzel az éghajlatváltozás hatásaival szemben reziliens vízgazdálkodás referenciapontjaként pozícionálhatná magát, és segítséget nyújthatna a hasonló hidrológiai szélsőségekkel küzdő országok számára a tervezésben.
Végül javasoljuk a vízzel kapcsolatos adatok minőségének, lefedettségének, harmonizációjának és részletességének javítását a tényeken alapuló döntéshozatal szolgálatában. Ez a következőket foglalná magában:
A meglévő mutatók feltérképezése az adathiányok feltárása, illetve a vízügyi tervezés és döntéshozatal kiemelt mutatóinak meghatározása érdekében, olyan mechanizmusok létrehozása céljából, melyek olyan új adatok gyűjtését, tárolását és terjesztését szolgálják, amelyek eléggé részletesek ahhoz, hogy segítsék a kormányzat alacsonyabb szintjein zajló döntéshozatalt. Ezeknek a hiányosságoknak a kezelése adott esetben szükségessé teheti az intézményi mandátumok egyértelműsítését (pl. az öntözés terén), a szabályozásban előírt küszöbértékek aktualizálását (pl. a vízkivételi jelentések kapcsán), valamint a módszertanok szabványosítását (pl. a víziközművek eszközeinek értékelése kapcsán) a döntéshozatal javítása érdekében.
A digitális eszközök nyújtotta lehetőségek kihasználása a szabályozás érvényre juttatásának és az adatgyűjtésnek a javítása érdekében. Például a távellenőrzés és a távoli mérés pontos, lokalizált vízkivételi adatokkal szolgálhat, a műholdas felvételek pedig (az általuk biztosított kiváló térbeli lefedettségnek köszönhetően) támogathatják a távoli vagy megközelíthetetlen területek ellenőrzését.
A meglévő (pl. hidrológiai, meteorológiai, gazdasági stb.) adatkészletek integrálása az adatok hozzáférhetőségének, összehasonlíthatóságának és interoparabilitásának javítása érdekében, az éghajlatváltozás hatásaihoz alkalmazkodó döntéshozatal szolgálatában, a döntéshozatal szintjétől függetlenül. Ez magában foglalhatja egy nemzeti vízügyiadat-platform kifejlesztését, amely interoperábilis, alapértelmezés szerint nyitott, és igazodik mind a nemzeti, mind pedig a szubnacionális szereplők igényeihez. A nemzeti adatokat javasolt összehangolni és interoperábilissá tenni a nemzetközi vízgyűjtőszintű információs rendszerekkel (különösen a meglévő ICPDR-rendszerekkel), így az adatgyűjtés előnyei teljes mértékben kiaknázhatók. Magyarország építhet arra, hogy az ennek a célnak az elérése érdekében tett nemzetközi erőfeszítések előmozdításában aktív és fontos szerepet játszik.
Hiányosságok
A 2010-es években végrehajtott közigazgatási reformok jelentős mértékben szűkítették a szubnacionális hatóságok hatáskörét, ami azt jelenti, hogy a magyar vízpolitika egyre centralizáltabbá vált. A vízszolgáltatás és a víztakarékosság javítása érdekében Magyarország a víziközmű-vállalatai és szennyvízkezelő vállalatai számát 2011 és 2015 között 400-ról 40-re csökkentette, a szolgáltatásnyújtást az állami tulajdonú Nemzeti Vízművekben vonta össze, majd 2024-ben országosan egységes nem lakossági díjszabást vezetett be. Ezek a reformok elősegítik ugyan a méretgazdaságosságot, de ugyanakkor meggyengítik a szubszidiaritás elvének érvényesülését az ivóvízellátási ágazatban.
A szubnacionális szervezetek esetében az eredményes működési kapacitás korlátozott. A VIZIG-ek (amelyek központi szerepet játszanak a vízpolitika helyi szintű végrehajtásában) a kapacitásukat tekintve jelentős kihívásokkal szembesülnek; ilyen többek között a munkaerőhiány, az idősödő munkaerő-állomány – az állami vízgazdálkodásban a munkavállalók 65%-a 50 éves vagy idősebb6 – és az újonnan felvett kollégák alacsony aránya. Ez utóbbi a korlátozott középfokú oktatási lehetőségeknek és a limitált pénzügyi forrásoknak tudható be, valamint annak, hogy a többi nemzeti ügynökséghez és a magánszektorhoz képest viszonylag alacsonyak a bérek. Az állami vízgazdálkodási ágazatban azonban a béreket 2025 januárjában átlagosan 30%-kal megemelték, és a tervek szerint 2026-ban következik egy újabb 12%-os, majd 2027-ben további 10%-os emelés, ami két éven belül összesen 60%-os béremelést jelent. A vízügyi hatóságok (amelyek a VIZIG-ekkel közösen felelnek az alegységekből álló működési, illetve illetékességi területek szintjén a víz elosztásáért és az engedélyezésért) humánkapacitása és műszaki kapacitása igen korlátozott, ami esetenként veszélyezteti a vízelosztási és az engedélyezési folyamatok akkurátus végrehajtását. Hozzá kell tenni azt is, hogy míg a VIZIG-ek központi finanszírozásban részesülnek az árvíz- és a belvízkezeléshez kapcsolódóan felmerülő többlet munkaerő- és működési költségek fedezése céljából, nincs olyan ekvivalens mechanizmus, amely a vízmegtartást támogató tevékenységeket segítené. A közelmúltbeli fejlemények hatására az állami intézkedések hangsúlya a vízelvezetés irányban tolódott el: a vízvédelmet és a vízhiány-kezelést felvették állam vízügyi feladatai közé, továbbá kormányhatározat7 rendelkezett arról, hogy az aszálynak kitett Homokhátságon vízgazdálkodási intézkedési projektekkel kell elérni a vízpótlást és a vízkészletek biztosítását. A jövőben további erőfeszítésekre lesz szükség ahhoz, hogy – a VIZIG-ek új megbízatásának részeként – bővüljenek a vízelvezetési kapacitások.
A szubnacionális Vízgazdálkodási Tanácsok – melyeket az érdekelt felek bevonása és a területi vízgazdálkodás felügyelete céljából hoztak létre – ezidáig főként tanácsadói feladatot láttak el, mégpedig bizonyos hiányosságokkal. Konkrétabban:
A részvízgyűjtő-szintű és az alegységekből álló működési, illetve illetékességi területek szintjén működő Vízgazdálkodási Tanácsok korlátozottan tudják csak befolyásolni a végső döntéseket: a gyakorlat azt mutatja, hogy VGT-ket (adott esetben korlátozott vizsgálat után) jóváhagyják. A VIZIG-ek számára nem kötelező, hogy figyelembe vegyék a Tanácsok döntésekkel és tervekkel kapcsolatos észrevételeit, vagy hogy reagáljanak azokra, ami azt jelenti, hogy a Tanácsok szerepe csupán tanácsadói.
A VIZIG-ek és a Vízgazdálkodási Tanácsok közötti koordináció sok esetben a félévente esedékes ülésekre korlátozódik, melyek témáit javarészt a VIZIG-ek határozzák meg, ami sokkal inkább enged következtetni egy felülről lefelé irányuló megközelítésre, semmint tényleges együttműködésre.
A szubnacionális Vízgazdálkodási Tanácsok működésével kapcsolatos információk (pl. az ülésekről készült jegyzőkönyvek) nem elérhetők az egyes tanácsok weboldalain; nem került sor a szubnacionális Vízgazdálkodási Tanácsok eredményességének átfogó értékelésére sem.
Az érdekelt felek érdemi bevonását korlátozzák a képviseletben megmutatkozó hiányosságok, valamint a részvétel egyenetlensége. Az üléseken való részvétel terén egyensúlytalanságok mutatkoznak, mivel a köztisztviselők munkaidőben vesznek részt az üléseken (azaz fizetést kapnak érte), ezzel szemben a nem kormányzati érdekelt felek sok esetben nem rendelkeznek a részvételhez szükséges idővel és pénzügyi forrásokkal. A főbb érdekelt felek – például az önkormányzatok, a lakossági vízfelhasználók, a kiszolgáltatott közösségek (pl. a romák) és a mezőgazdasági kistermelők – alulreprezentáltak, ami aláássa a Tanácsok inkluzivitását és a nyilvánosság által észlelt legitimitását. A Területi Vízgazdálkodási Tanácsok állandó tagjainak száma 25-re van korlátozva. Tekintettel arra, hogy Magyarországon a településekre nagyfokú fragmentáció jellemző8, és a településeknek korlátozott az a kapacitása, amely az üléseken való érdemi részvételhez lenne szükséges, az állandó tagság jellemzően a megyei önkormányzatokra és az aktív, kiemelt fontosságú vagy nagyobb településekre (pl. megyeszékhelyekre) korlátozódik. Más települések állandó meghívottként vehetnek részt az üléseken, vagy konzultatív minőségben lehetnek jelen, különösen akkor, ha az ülés napirendjén olyan témák szerepelnek, mint például az árvízvédelmi tervek, a települési beruházások megvalósíthatósági tanulmányai vagy a szennyvízhez kapcsolódó agglomerációs kérdések. A gyakorlat azonban azt mutatja, hogy a legtöbb önkormányzat alig-alig vesz részt ezekben a tevékenységekben, ami felhívja a figyelmet azokra a kihívásokra, amelyek a döntéshozatalnak az adminisztratív és hidrográfiai határokhoz való hozzáigazítása kapcsán adódnak.
Budapesten kívül a települési önkormányzatok az éghajlatváltozás hatásaihoz való eredményes alkalmazkodás és a vízbiztonság terén jelentős kapacitási, pénzügyi és adatszolgáltatási korlátokkal kénytelenek szembesülni. Ezek a korlátok részben a fiskális kapacitásban megmutatkozó egyenlőtlenségekből erednek, hiszen a kisebb települési önkormányzatok sok esetben nem rendelkeznek elegendő finanszírozással és kapacitással ahhoz, hogy a vízmegtartást célzó projekteket indítsanak és tartsanak fenn. Bár a kormány kapacitásépítési elemeket is magában foglaló célzott projektekkel támogat egyes önkormányzatokat, nincs érvényben olyan szisztematikus nemzeti stratégia, amely az éghajlatváltozás hatásaihoz alkalmazkodó vízgazdálkodás terén erősítené meg az önkormányzati kapacitásokat. Az Integrált Települési Vízgazdálkodási Tervek támogathatják az önkormányzatokat a vízgazdálkodásnak a szélesebb körű környezeti, társadalmi és gazdasági célkitűzésekkel történő összehangolásában. Azonban az a követelmény, amely előírja, hogy a finanszírozási kérelmek részeként be kell nyújtani ilyen terveket, gyakran azt eredményezi, hogy a tervek igen rövid idő alatt, korlátozott műszaki kapacitások mellett készülnek el, ami rontja minőségüket és stratégiai értéküket. Jóllehet a vízmegtartás minden szinten, minden stratégiai dokumentumban megjelölt célkitűzés, és vannak önkormányzatok, amelyek ezen a téren élen járnak, az önkormányzati projektek sok esetben a szürkevíz- és a szennyvíz-elvezetést tekintik prioritásnak, így a szürke infrastruktúra az alapértelmezett megoldás (OECD, 2023[23]). Ez a helyzet a régóta alkalmazott vízgazdálkodási megközelítéseket tükrözi, és részben az uniós és a nemzeti operatív programokra támaszkodó finanszírozási modellre vezethető vissza, melyek az önkormányzatok infrastrukturális beruházásait támogató legnagyobb finanszírozási forrást alkotják. Ez a modell a nagyszabású, tőkeigényes infrastruktúrákat részesíti előnyben a kisebb beruházásokkal (pl. a természetalapú megoldásokkal) szemben, amelyek viszonylag alacsony tőkeköltségekkel járnak, de üzemeltetésük és karbantartásuk már erőforrásigényesebb.
Ajánlások
A régiók és az almedencék a víz rendelkezésre állása és az éghajlati kockázatok tekintetében nagy mértékben eltérnek egymástól, ami indokolja a magyarországi vízkészlet-gazdálkodás helyszín alapján történő megközelítését. Ez a megközelítés azt jelenti, hogy a szakpolitikákat és intézkedéseket a helyi sajátosságokhoz, aggodalomra okot adó tényezőkhöz és prioritásokhoz igazítják, többek között eredményes, többszintű kormányzással.
Javasolt a VIZIG-ek kapacitásának megerősítése célzott pénzügyi és technikai támogatás útján, a nemzeti vízügyi célok helyszín alapján történő megvalósítása érdekében. Az alábbi intézkedések mérlegelhetők:
A 12 VIZIG és az érintett vízügyi hatóságok humán- és műszaki kapacitásainak országos szintű értékelésével az összes alegységekből álló működési, illetve illetékességi terület támogatása érdekében könnyebben azonosíthatók a legfőbb kihívások, az erőforráshiányok és a főbb szükségletek. Az értékelés felhasználható egy strukturált személyzetfejlesztési program, valamint az érintett almedencéknek szánt célzott támogatási csomagok kidolgozásához, amelyek a helyi vízügyi kihívások összetettségének megfelelő személyzet, műszaki szakértelem és adatok biztosítását célozzák.
A pénzügyi támogatás feltételévé lehetne tenni a bizonyos előre meghatározott célkitűzések felé való haladást, ami azt jelentené, hogy az előre meghatározott célok elérését pénzügyileg jutalmazzák. Erre a megközelítésre példa a brazil nemzeti vízügyi megállapodás (3.6).
A VIZIG-ek működését szabályozó ösztönző keretrendszer reformjával biztosítható lenne, hogy a vízelvezetés mellett a vízmegtartásért is megfelelő jutalom járjon. Az alacsony kockázatú körülmények között végzett vízmegtartási műveletekre vonatkozóan kompenzációs rendszereket lehetne kidolgozni. Ezenkívül a csatornák és vízelvezető csatornák felülvizsgált működési szabályai teljes mértékben el tudnák érni a vízelvezetés és a vízmegtartás közötti új egyensúlyt, amelyet a vízgazdálkodási törvény 2025. évi módosítása is prioritásnak tekint.
A hidrográfiai szintet (vagyis az alegységekből álló működési, illetve illetékességi területek szintjét) és a közigazgatási (pl. önkormányzati, megyei) szinteket összekötő koordinációs mechanizmussal lehetne segíteni a vízgazdálkodási intézkedések koherens végrehajtását valamennyi térségben. Franciaországban például úgynevezett „folyó-megállapodásokat” kötnek az önkormányzatok, a folyómedencék menti szervezetek és a hatóságok; ezek célja a tervezés, valamint vízhasználatnak és a víz funkcióinak helyreállítása a partnerek közötti párbeszéd útján (OECD, 2015[30]).
A 2011-ben bevezetett nemzeti vízgazdálkodási megállapodás – amelynek végrehajtására Progestão program keretében kerül sor – önkéntes alapú, többszintű kormányzási megállapodás, amely egy integrált, decentralizált és részvételi alapú vízgazdálkodási modell megvalósítását támogatja. Felismerve, hogy a vízgazdálkodás javításához a szövetségi és az állami szintű vízgazdálkodási rendszerek megfelelőbb integrációjára van szükség, a megállapodást úgy dolgozták ki, hogy állami szinten fejlessze a kapacitásokat és támogassa meg a vízkészlet-gazdálkodást. A megállapodás célja az államok közötti konvergencia ösztönzése, valamint a rugalmasság és az alkalmazkodóképesség fokozása, annak érdekében, hogy kezelni lehessen a különböző helyzeteket és az államok kapacitási szintjei közötti különbségeket. Általános céljai a következők:
a szövetségi szinten működő szervezeti egységek közötti kötelezettségvállalások kidolgozása a közös kihívásoknak, illetve a harmonizáció hiányának a leküzdésére;
a vízkészletek többszörös, fenntartható használatának ösztönzése, különösen a közös vízgyűjtő területeken;
a vízkészlet-gazdálkodás és a szabályozási folyamatok eredményes összekapcsolásának előmozdítása nemzeti és állami szinten;
annak lehetővé tétele, hogy az államok egyre nagyobb kapacitással és tudatossággal járjanak el a vízzel kapcsolatos kockázatok kezelésében.
A megállapodás alapján a Brazil Nemzeti Vízügyi és Szennyvízelvezetési Ügynökség (ANA) kapacitásépítést végez állami és települési szinten: ehhez cél- és eredményalapú finanszírozást biztosít legfeljebb 100 millió BRL (körülbelül 40 millió USD) összegben, amely egy ötéves időszakban áll azon államok rendelkezésre, amelyek sikeresen elérik céljaikat. A finanszírozás arányos; a finanszírozásra való jogosultság annak függvénye, hogy az államok sikeresen felelnek-e meg az általuk vállalt kötelezettségeknek. A Progestão az ANA más programjaihoz kapcsolódik; ilyen például az Interáguas program, amely a tervezés és a kormányzás megerősítését segíti. Az ANA emellett műszaki támogatást, eszközöket és erőforrásokat is biztosít az államok hiányosságainak és igényeinek feltérképezéséhez.
Forrás: (OECD, 2015[30]), (OECD, 2021[31])
Javasolt a települési önkormányzatok támogatására szolgáló célzott és feltételekhez kötött pénzügyi támogatás, kapacitásépítés és tudásmegosztás. A központi kormányzati forrásokat az árvizeknek és az aszályoknak való kitettséget mutató objektív kritériumok, valamint a helyi pénzügyi és kapacitás iránti igények értékelése alapján kell elosztani, biztosítandó, hogy a támogatás a leginkább rászoruló településekhez jusson el. A maximalizált összegű, kis léptékű finanszírozási programok elősegíthetik az alacsony költségű, ám nagy hatású beavatkozásokat, például a természetalapú megoldásokat és a nem strukturális jellegű intézkedéseket (például a szemléletformáló kampányokat). Példa erre a LIFE LOGOS 4 WATERS települési önkormányzati támogatási program, amely több önkormányzat részére nyújtott legfeljebb 6 000 EUR összegű támogatást az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodást szolgáló helyi kezdeményezésekhez. További példa (és máshol is alkalmazható modell) a siófoki esővízgyűjtő program, amelynek keretében az érdeklődő lakosok kedvezményes áron kapnak esővízgyűjtő konténereket, illetve további kedvezményben részesülnek akkor, ha fotókat osztanak meg kertjükről, bemutatva a tárolók tervezett használatát. A vízzel kapcsolatos kockázatoknak leginkább kitett települési önkormányzatok támogatást kaphatnának az Integrált Települési Vízgazdálkodási Terv kidolgozásához, amely a helyi vízügyi döntéshozáshoz szolgálna iránymutatásként. A települési önkormányzati innováció és a bevált gyakorlatok elterjedésének további segítése érdekében a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium ösztönözhetné az önkormányzatokat arra, hogy megosszák egymással az árvíz- és aszálykockázat enyhítését célzó vízelvezetés és a vízmegtartás terén gyűjtött tapasztalataikat. Ez a következőket foglalhatja magában: a települési vízgazdálkodáshoz kapcsolódó időszakos fórumok vagy workshopok, ahol a résztvevők esettanulmányokat és bevált gyakorlatokat ismerhetnek meg; ingyenes hozzáférés a műszaki útmutatásokhoz és képzésekhez egy kifejezetten erre a célra létrehozott platformon; interaktív online platform, ahol a települési önkormányzatok folyamatosan kommunikálhatnak egymással és tanulhatnak egymástól (pl. a Facebookon, amelyet Magyarországon széles körben használnak a szakpolitikai kérdéseket érintő kommunikáció céljára). A részvétel ösztönözhető, illetve az élen járó önkormányzatok bemutathatók egy országos elismerési programmal, amelynek keretében évente átadnak egy díjat, amelyhez finanszírozás is társul.
Javasolt, hogy a szubnacionális Vízgazdálkodási Tanácsok egyértelműbb feladatkörök mentén működjenek és nagyobb erőforrásokat kapjanak, hogy eredményes fórumként működhessenek az érdekelt felek bevonása, valamint a vízpolitikának az alegységekből álló működési, illetve illetékességi területek szintjén zajló felügyelete érdekében. Javasoljuk, hogy Magyarország mérlegelje olyan mechanizmusok alkalmazását, amellyel az érdekelt felek inkluzívan, érdemi módon bevonhatók a vízgyűjtő-gazdálkodásba, és ehhez merítsen a Hollandiában és Spanyolországban felhalmozott tapasztalatokból, mely országokban régóta működnek olyan intézmények, amelyek hidrológiai szinten szolgálják a vízgazdálkodást és a nyilvános részvételt (3.7). Annak érdekében, hogy a vízgyűjtő-tervezés és -gazdálkodás inkluzívabb legyen, javasolt, hogy a tanács tagságát jogszabályi úton bővítsék, hogy képviseltessék benne magukat a jelenleg alulreprezentált csoportok is, például a lakossági vízfelhasználók, a kisebbségek (pl. a roma közösségek), a mezőgazdasági kistermelők és a kisebb települések. Biztosítandó, hogy a szubnacionális tanácsok valamennyi tagja érdemben hozzá tudjon járulni a munkához, különös figyelmet kell fordítani arra, hogy a nem kormányzati tagok rendelkezzenek az eredményes részvételhez szükséges releváns információkkal. Ennek egy lehetséges módja az lenne, ha a tagok részére benyújtott terveket és javaslatokat adott esetben előzetes hatásvizsgálatok és finanszírozási tervek kísérnék. A jobb információcsere és átláthatóság, valamint a tanácsi vélemények és javaslatok szisztematikus nyomon követése erősítené a tanácsok legitimitását, és elősegítené az alegységekből álló működési, illetve illetékességi területek szintjén zajló vízügyi tervezés és végrehajtás kapcsán a fokozottabb elszámoltathatóságot. Javasolt, hogy miután megerősödnek a szubnacionális Vízgazdálkodási Tanácsok intézményi kapacitásai, a tanácsok megbízatásába a felügyeleti funkció is bekerüljön. E feladatuk ellátása közben a Tanácsok figyelemmel kísérhetnék például azt, hogy a különböző ágazatokban (pl. mezőgazdaság, ipar, energiaágazat) működő vízfelhasználók által végrehajtott intézkedések megfelelők-e, és értékelhetnék, hogy a földhasználati gyakorlatok alkalmasak-e a kívánt vízbiztonsági szint garantálására.
Az uniós Víz Keretirányelv nagy jelentőséget tulajdonít annak, ha az érdekelt felek a vízkészlet-gazdálkodás kapcsán konzultációkon vesznek részt és bevonódnak a folyamatokba. A nyilvánosságnak a VGT-k kidolgozásában való részvételét jogszabály írja elő, miszerint az összes érintett érdekelt felet (pl. a vízfelhasználókat, a nem kormányzati szervezeteket és az önkormányzatokat) tájékoztatni kell, konzultációt kell velük folytatni, továbbá be kell őket vonni a tervezési folyamat főbb szakaszaiba. Ennek a részvételen alapuló megközelítésnek a célja az átláthatóság biztosítása, a döntéshozatal javítása és annak előmozdítása, hogy a felek közösen vállaljanak felelősséget a Víz Keretirányelv céljainak megvalósulásáért.
Hollandiában a Víz Keretirányelv céljainak elérése az Infrastrukturális és Vízgazdálkodási Minisztérium, a tartományok és a regionális vízügyi hatóságok vagy vízügyi tanácsok (waterschappen) közös felelőssége. A vízügyi hatóságok autonóm kormányzati szintet képviselnek. A Víz Keretirányelvben foglalt követelményeknek való megfelelés jogszabályban előírt feladatuk, és felelősségre vonhatók abban az esetben, ha a célok nem valósulnak meg. A demokratikus legitimitás biztosítása érdekében a vízügyi hatóságok esetében általános választásokra kerül sor; egyes politikai pártok kifejezetten ezen a közigazgatási szinten működnek. Az adóztatás terén ugyan rendelkeznek bizonyos hatáskörökkel, de a tartományok és a központi kormányzat közigazgatási és pénzügyi szabályainak, valamint ellenőrzésének hatálya alá tartoznak. Működésüket az úgynevezett „interest-pay-say” elv határozza meg, amelynek értelmében a kormányzásba beleszólhatnak azok az érdekelt felek, amelyek a vízgazdálkodásból hasznot húznak és annak költségeit viselik. Az egyes vízügyi hatóságok demokratikusan megválasztott közgyűléseiben jelen vannak általános érdekeket képviselő szereplők (helyi lakosok) és speciális érdekeket (pl. mezőgazdaság, üzleti szféra) képviselő szereplők, valamint erdők és természetvédelmi területek kezelői, akik illetékek útján tudnak hozzájárulni a vízgazdálkodás költségeihez. A közgyűlésen való formális képviselet mellett a vízügyi hatóságok az érdekelt feleket a helyi projektek megvalósításába is bevonják.
Spanyolország a régiókon átnyúló vízgyűjtő területeket úgynevezett hidrográfiai konföderációk (confederaciones hidraúlicas) segítségével kezeli. Ezek jogi személyiséggel rendelkező közjogi szervezetek, amelyek az ökológiai átmenetért és a demográfiai kihívások kezeléséért felelős minisztérium alá tartoznak. Munkájukat a vízgyűjtő-tanácsok (consejos del agua de la demarcación) támogatják, amelyek több érdekelt felet tömörítő platformként működnek, és amelyekben nemzeti és regionális közigazgatási szervek, vízfelhasználók, nem kormányzati szervezetek és a civil társadalom is képviseltetik magukat. Feladatuk a hidrológiai tervezéshez kapcsolódó tanácsadás, a VGT-k tervezetének felülvizsgálata és a Víz Keretirányelvben foglalt célkitűzéseknek való megfelelés biztosítása. A tervezésben való részvétel három szinten – tájékoztatás, konzultáció és aktív részvétel – garantált, és a főbb tervezési dokumentumok esetében legalább hathónapos konzultációs időszakot kell biztosítani. Az egyes tervezési ciklusok kezdetén a minisztérium több dokumentumot is közzétesz, többek között egy, a nyilvános részvételhez kapcsolódó projektet, amely ismerteti, hogy az érdekelt felek hogyan vehetnek részt a folyamat egészében. Ezek a dokumentumok elérhetők online és a hidrográfiai konföderációk irodáiban, így a polgárok és szervezetek benyújthatják észrevételeiket és javaslataikat.
Javasolt, hogy Magyarország a következő VGT-ciklusban (2027–2032) helyszínekre szabott vízmegtartási és vízelvezetési intézkedéseket jelenítsen meg a tervekben. Konkrétabban: javasolt, hogy a VGT-k az alegységekből álló működési, illetve illetékességi területek szintjén és nemzeti szinten, az adott almedencékben található városi és vidéki térségek földrajzi, hidrológiai, éghajlati és gazdasági jellemzőire alapozzák az intézkedéseket. Például a városi területeken végrehajtandó intézkedések fókuszálhatnának a csapadékvíz-kezelésre (ami a magyar települési önkormányzatok számára a kulcsfontosságú kérdés) (OECD, 2023[23]), azzal, hogy a zöld terek és az adaptív várostervezés vonatkozásában meghatároznak bizonyos minimális küszöbértékeket (3.8). A vidéki területeken végrehajtandó intézkedések fókuszálhatnának a talaj vízmegtartó képességének megtámogatására, a gazdaságokban kialakított csapadékvíz-szikkasztókra, vagy a csatornák, vízfolyások és árkok kiterjedt hálózatának karbantartására, amely egyszerre szolgálná a vízelvezetést és a vízmegtartást. A helyszínre szabott intézkedések adatelemzésen és az érdekelt felekkel folytatott konzultációkon alapuljanak, és használják ki a meglévő eredményeket, például az Agráregyetem által az országos vízmegtartási lehetőségekről készített anyagot. Javasolt, hogy a VGT-intézkedések vezető hatóságait, ütemtervét és költségvetését (beleértve a finanszírozási forrásokat is, pl. operatív programok, KAP-alapok stb.) egyértelműen határozzák meg.
A 2018-ban indított ParisPluie program városi terv, amelynek célja az esővízkezelés átformálása azzal, hogy egy erősen urbanizált, vizet át nem eresztő felületekkel borított környezetben helyreállítja a természetes vízciklust. A jogszabály által előírt és kötelezően alkalmazandó esővíz-körzetek (zonage pluvial) alapján kidolgozott terv előírja, hogy mind az állami, mind a magán (pl. utcákat, iskolákat, lakóingatlanokat és kereskedelmi épületeket érintő) építési és felújítási projekteknek az esővizet a forrásánál kell kezelniük. Ilyen megoldások a zöldtetők, a vízáteresztő felületek, a pufferzónák és az esővízgyűjtő rendszerek, melyek célja a csapadék helyszíni visszatartása, szikkasztása és újrahasznosítása. A ParisPluie a szokásos esőzési eseményekre fókuszál, amikor egy 24 órás időszakban 8 milliméternyi csapadéknak megfelelő mennyiség hullik, amely az éves csapadékmennyiség körülbelül 80%-át teszi ki. Célja, hogy nagy mértékben csökkentse csatornahálózatba kerülő vízmennyiséget, korlátozza a Szajnába jutó szennyezőanyagok mennyiségét, és mérsékelje az árvízkockázatot.
A ParisPluie az általánosabb éghajlati célok elérését is segíti, ideértve a vízmegtartást és a városok hűtését szolgáló zöldterületek létrehozását, valamint az ivóvíz-fogyasztás visszafogását az esővíznek az zöldterületek öntözésére való újrafelhasználását megengedő szabályok útján. Párizs hosszabb távú célja, hogy 570 hektárnyi városi területet tegyen zölddé, és körülbelül 21%-kal csökkentse a Szajnába jutó csapadékvíz mennyiségét. A megvalósítást egy online portál támogatja, ahol a fejlesztők, a városi tisztviselők és a polgárok technikai útmutatást találnak; ehhez társulnak még a Seine-Normandie térség vízügyi hatóságának pénzügyi ösztönzői. Vannak bizonyos új kezdeményezések (pl. CoprOasis), amelyek szintén arra ösztönzik az épületek társtulajdonosait, hogy zöldítsék a belső udvaraikat, illetve telepítsenek esővízgyűjtő rendszereket.
Forrás: (Paris, 2025[35]), (Parisian Climate Agency, 2025[36]), (Eurocities, 2020[37])
Javasolt, hogy Magyarország erősítse meg a szomszédos országokkal és a Duna- és Tisza-medence part menti országaival folytatott, árvizekkel és aszályokkal kapcsolatos, mind a felső szakaszokat, mind pedig az alsó szakaszokat érintő együttműködést. A Nemzetközi Duna-védelmi Bizottság (ICPDR) keretében folytatott együttműködés eddig is elengedhetetlen volt a vízgyűjtő-szintű vízgazdálkodásnak az információcsere, a közös tervezés és bizonyos koordinációs eszközök révén történő megerősítésében (ilyen eszköz például a Danube-GIS, a havária-figyelő rendszer és a határon átnyúló vízminőség-figyelő monitoringhálózat, amely az árvizek és aszályok nyomon követését és korai észlelését, valamint az azokra való reagálást támogatja). Magyarországnak – tekintettel arra, hogy a Duna felső folyásánál helyezkedik el, és megújuló édesvízellátása tekintetében erősen függ az országon kívülről érkező víztől – komoly érdeke fűződik ahhoz, hogy a számára is előnyös árvíz- és aszálymegelőző intézkedések végrehajtása érdekében továbbra is szorosan együttműködjön a Duna és a Tisza felső folyásánál elhelyezkedő országokkal. A szomszédos országokkal kötött határon átnyúló megállapodások ezidáig jellemzően az árvízkockázatra összpontosítottak, azonban egyre inkább előtérbe kerül a vízhiány kérdése. Magyarországnak más nemzetközi vízgyűjtőkön is – és ezen belül különösen a Tisza vízgyűjtő területén – támogatnia kell az erőfeszítéseket, amelyek a vízkészletekre gyakorolt éghajlati hatásokra adott közös válaszok kidolgozását célozzák. Szomszédaival együttműködésben Magyarország is mérlegelhetné a határokon átnyúló vízügyi megállapodások felülvizsgálatát és aktualizálását a vízhiány okozta jövőbeni problémák kezelése érdekében. Végezetül: javasolt, hogy az OVF gondoskodjon arról, hogy a VIZIG-ek és a vízgazdálkodási tanácsok rendszeresen tájékoztatást kapjanak a nemzetközi fórumokon keletkezett adatokról (pl. az ICPDR keretében kidolgozott Duna-vízgyűjtő Vízmérleg), illetve hozzáférést kapjanak azokhoz, biztosítandó, hogy a helyi döntések összhangban vannak a vízgyűjtői szintű információkkal.
Hiányosságok
A víz- és az éghajlat-politika átláthatósága kapcsán merülnek fel kihívások; ezen a területen van tere a további fejlesztéseknek. A legutóbbi, Magyarországra vonatkozó OECD-környezetvédelmi teljesítményértékelés kiemelte a környezeti információk kezelése terén tett előrelépéseket, de felhívta a figyelmet a nyilvános terjesztést érintő akadályokra, többek között a 2011-ben bevezetett díjakra és korlátozásokra (OECD, 2018[2]). Az elsődleges jogszabályok és az alsóbb szintű szabályozások kidolgozási folyamatainak átláthatósága terén Magyarország az OECD-átlag alatt teljesít (OECD, 2025[3]) A vízzel kapcsolatos információkhoz való hozzáférés továbbra is korlátozott, különösen ami a gazdasági szempontokat illeti. A VGT-3 tartalmaz ugyan gazdasági információkat és elemzéseket a közüzemi vízellátásról, de a vízfelhasználás egyéb fontos területeiről (például a mezőgazdaságról és az iparról) kevés gazdasági információval szolgál (European Commission, 2025[38]). A díjszabások tekintetében a Víziközmű-fejlesztési és Ellentételezési Alapról szóló rendelet meghatározza a költségkategóriákat, és közműszolgáltatónkénti bontásban közzéteszi a tényleges fizetési és kompenzációs összegeket, azonban a bevételek újraelosztásának módszertanát és az allokációs kritériumokat már nem ismerteti. Ugyanígy a vízdíjak megállapításának alapelveit és magukat az éves díjszabásokat (amelyek az alapdíjat és a változó költségeket egyaránt tartalmazzák) ugyan közzéteszik, de a díjszabásokhoz használt módszertant és a MEKH ezzel kapcsolatos ajánlásait már nem hozzák nyilvánosságra. 2023-ban a MEKH elutasította a díjszabásokra vonatkozó ajánlásainak nyilvánosságra hozatalát, miután a budapesti önkormányzat közérdekű adatigénylést nyújtott be. Annak ellenére, hogy bírósági ítélet írta elő a nyilvánosságra hozatalt, a későbbi jogszabály-módosítások új nemzetbiztonsági szempontokat vezettek be az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi törvénybe, aminek következtében bizonyos adatok esetében akár 30 éven át korlátozható a hozzáférés. Az adatkezelők mérlegelési jogkörrel rendelkeznek arra nézve, hogy az adatok közzétételének megvalósíthatóságát nemzetbiztonsági szempontok alapján értékeljék, illetve meghatározzák.
Ugyanígy, jóllehet a vízügyi ágazatban robusztus jogszabályi rendelkezések írják elő a nyilvánosság részvételét, az érdekelt feleket nem vonják be szisztematikusan a vízügyi, éghajlat-politikai és környezetvédelmi döntéshozatalba. Ez a helyzet a szakpolitikák magyarországi kidolgozásának általánosabb trendjeit tükrözi: a civil társadalmi szervezetek arról számolnak be, hogy az elmúlt három évtizedben a nyilvánosság részvételének lehetőségei szűkültek, miközben a jogi védelem és a támogató mechanizmusok meggyengültek (EMLA, 2021[39]). A 2010-es évek centralizációt célzó reformjai, valamint a hagyományosan felülről lefelé irányban működő kormányzási kultúra tovább szűkítették a részvételre való lehetőségeiket, ami kihathat a közbizalom szintjére (Csizmadia et al., 2022 in ) (OECD, 2023[23])). A vízügyi ágazatban léteznek jó gyakorlatok, melyek az érdekelt felek bevonását célozzák. Ilyenek a részvízgyűjtő-szinten és az alegységekből álló működési, illetve illetékességi területek szintjén működő Vízgazdálkodási Tanácsok, valamint azok a nyilvános konzultációk, melyekre minden hatéves VGT-ciklus során sor kerül a Víz Keretirányelvben foglalt követelményeknek való megfelelően. Azonban a szélesebb körű környezeti döntéshozatalt illetően megjegyzendő, hogy a polgárok részvételének előmozdításában 2008 és 2018 között alig-alig történt előrelépés (OECD, 2018[2]), továbbá hogy az érdekelt feleknek az elsődleges jogszabályok és az alacsonyabb szintű szabályozásba történő bevonása terén Magyarország az OECD átlag alatt teljesít (OECD, 2025[40]). Ezenkívül az Országos Környezetvédelmi Tanács (OKT) – amely több érdekelt felet tömörítő, a környezetvédelmi törvényekkel foglalkozó konzultációs testület – a jelek szerint háttérbe szorult az utóbbi években, tekintettel arra, hogy legutóbbi ülését 2021-ben tartotta. Hozzá kell tenni azt is, hogy nem érhető el nyilvánosan olyan rendelet, a Vízügyi Tudományos Tanácsot (VzTT) hozza létre, továbbá nem lelhető fel olyan aktív és dedikált weboldal sem, ahol nyomon lehetne követni a tanács tevékenységét.
A mentességek egyre szélesebb körű alkalmazása korlátozza a nyilvános konzultáció és az érdekelt felek bevonásának lehetőségeit, továbbá megrendíti a kormányzati döntéshozatalba vetett bizalmat. Különösen a magyar építészetről szóló 2023. évi törvényben meghatározott nemzeti „kiemelt beruházási” mechanizmus korlátozza a nyilvános konzultáció lehetőségeit. Ha egy projektet nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházásnak minősítenek, az engedélyezési határozatokra rövidített határidők vonatkoznak, illetve a projekt mentesül a szokásos tervezési eljárások alól, amivel gyakorlatilag megkerüli a helyi részvételt előíró követelményt. A gyorsított eljárás korlátozza az érintett önkormányzatok és a civil társadalom véleménynyilvánításra való lehetőségeit, a szóban forgó nagyléptékű fejlesztések potenciális környezeti és vízügyi hatásai ellenére is. Az olyan megközelítések, amelyek keretében a helyi közösségeknek nincs érdemi lehetőségük arra, hogy hangot adjanak aggályaiknak, megrendítik az új fejlesztésekbe vetett közbizalmat. Például a Samsung gödi akkumulátorgyárát 2016-ban nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházásnak minősítették, és a fent említett gyorsított folyamatot alkalmazva valósították meg, ami a helyiekben aggodalmat szült és ellenállást váltott ki a projekttel szemben (EJ Atlas, 2025[41]). Hasonló volt a helyzet a paksi atomerőmű bővítése esetében is, ahol egy 2015-ben elfogadott külön jogszabály tette lehetővé a nyilvános konzultáció korlátozását, ami a nyilvánosság részvételének korlátozása szempontjából aggályos gyakorlat (OECD, 2018[2]). A Jövő Nemzedékek Országgyűlési Biztosa több ízben is aggodalmának adott hangot a kutak és a talajvíz-kivétel szabályozásának hiánya miatt. Ezeket a tendenciákat súlyosbítja, hogy nincs független környezetvédelmi hatóság, hiszen megszüntették a környezetvédelmi felügyelőségeket. Emiatt csökkent a környezetvédelmi felügyelet autonómiája, ami kihívásokat jelent a törvény eredményes végrehajtatása terén.
A víz- és éghajlat-politika végrehajtása kapcsán számos visszaesés és késedelem figyelhető meg, ami gyengíti a tervek, stratégiák és szabályozások legitimitását. Jelentős késedelmek voltak megfigyelhetők a második Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégiát megvalósító hároméves klímavédelmi akciótervek vonatkozásában: a második akciótervet érintő konzultációs folyamat megakadt, a harmadik előkészítése pedig még nem kezdődött meg. Hasonló végrehajtási hiányosságok figyelhetők meg a VGT-ben is, melynek esetében a Víz Keretirányelvben és a 221/2004. (VII. 21.) kormányrendeletben előírt kötelező erejű intézkedések végrehajtása maradt el. Ennek következményeként a VGT-2 legtöbb intézkedését (kisebb kiegészítések mellett) átvitték a következő ciklusra (European Commission, 2025[38]). Az VGT célkitűzései és a nemzeti szabályozások között mutatkoznak ellentmondások (State Audit Office, 2023[42]), és a második VGT 48 szabályozási intézkedéséből a harmadik ciklusra csak ötöt hajtottak végre (OVF, 2022[11]).
A vízügyi és éghajlati politikákra és tervekre vonatkozó nyomonkövetési keretek és stratégiák korlátozottak, ami befolyásolja a végrehajtást és az elszámoltathatóságot. Bár vannak szakpolitikák, amelyek tartalmazzák egy nyomonkövetési keretrendszer meghatározását, a végrehajtás nem szisztematikusan zajlik. Ezt szemlélteti az, hogy bár a Nemzeti Vízstratégia magában foglalt egy nyomonkövetési keretrendszert a 2017 és 2020 közötti időszakra tervezett intézkedésekhez, a végrehajtásról nem született nyilvános jelentés9, és a 2020 utáni időszakra nézve nem határoztak meg további intézkedéseket (State Audit Office, 2024[13]). Hasonlóképpen nem végeztek átfogó kormányzati értékelést a stratégia célkitűzéseinek elérése tekintetében tett előrehaladásról, és az első végrehajtási időszakot (2017–2020) követően nem került sor sem félidős felülvizsgálatra, sem pedig a prioritások és intézkedések kiigazítására. A többi szakpolitika és terv nem határoz meg egyértelműen nyomonkövetési keretrendszert. Az Árvízkockázat-kezelési Terv nem tartalmaz egyértelmű információkat arról, hogy az új árvízkár-mérséklési projekteket hogyan fogják nyomon követni, továbbá nem határozza meg a mutatókat, amelyekkel értékelni lehetne a célok felé tett előrehaladást (European Commission, 2025[15]). A szakpolitikákon, stratégiákon és terveken túl a projektszinten is jelentkeznek a nyomon követéssel kapcsolatos hiányosságok. Az Agrárminisztérium például nem határozott meg olyan jelentéstételi vagy nyomonkövetési követelményeket, amelyek mentén értékelni lehetne az Öntözési és Vízgazdálkodási Kutatóintézet teljesítményét, annak ellenére, hogy nemzeti öntözési képzési központ létrehozását célzó kezdeményezésre 500 millió HUF (13 000 EUR) összeget különítettek el (State Audit Office, 2025[7]).
Ajánlások
Javasolt az átláthatóság, valamint a vízügyi, éghajlati és környezeti szakpolitikákkal kapcsolatos információkhoz való hozzáférés megerősítése, elősegítendő a közbizalom növelését, az elszámoltathatóság javítását, valamint a tényeken alapuló döntéshozatal támogatását. Amint arra az OECD felhívja a figyelmet (2025[43]), Magyarország javát szolgálná, ha a szakpolitikai ciklusok minden szakaszában – a tervezéstől és a döntéshozataltól kezdve egészen a végrehajtásig és a nyomon követésig – javulna az átláthatóság. A főbb intézkedések a következők lehetnének:
Egyablakos ügyintézési pont létrehozása, melyen keresztül az érdeklődők vízügyi, éghajlati és környezeti információkhoz férhetnek hozzá. Ez az online platform megkönnyíthetné a legfontosabb adatokhoz és információkhoz való szabad és időszerű hozzáférést minden érdekelt fél számára (beleértve a polgárokat, a vállalkozásokat, a nem kormányzati szervezeteket és a kutatókat) többek között a következő témakörökben: a víz rendelkezésre állása és minősége, a vízkivétel mértéke, éghajlati kockázatok és szakpolitikai célok. A platform tájékoztathatná a nyilvánosságot bizonyos döntésekről, például a díjszabásokról és a díjak változásairól.
A főbb tanácsadói outputok (pl. a MEKH, az OKT, a VzTT és más illetékes szervek ajánlásai) közzétételének biztosítása az átláthatóság előmozdítása, valamint a nyilvános viták alapjául szolgáló ismertek megerősítése érdekében.
Javasolt a társadalom különböző csoportjaihoz tartozó érintett felek bevonása a döntéshozatalhoz szükséges információk megszerzése, valamint a víz- és éghajlat-politikák társadalmi elfogadottságának javítása érdekében. Magyarország környezeti demokráciája és az érdekelt felek bevonását szolgáló kerete az alkotmányos jogokban, a különböző jogszabályokban (például a jogszabályok előkészítésében való társadalmi részvételről szóló 2010. évi törvényben) és nemzetközi kötelezettségvállalásokban (például az Aarhusi Egyezményben) gyökerezik. Azonban e kötelezettségek szisztematikus teljesítésére csak korlátozottan kerül sor (OECD, 2018[2]). Az OECD (2018[44]; 2025[43]) sürgette, hogy Magyarország gondoskodjon arról, hogy a környezeti demokrácia gyakorlatai megfeleljenek az alkotmányos követelményeknek és a nemzetközi kötelezettségvállalásoknak, továbbá arról, hogy az érdekelt felek érdemben be legyenek vonva a teljes szakpolitikai ciklusba, és különösen a korai szakaszokba. Az érdekelt feleknek megfelelő lehetőségeket és észszerű határidőket kell biztosítani arra, hogy visszajelzéseket adhassanak a szakpolitikákra, a tervekre, az engedélyekre és a jogalkotási javaslatokra vonatkozóan, és véleményüket a gyorsított eljárás során is figyelembe kell venni. Javasolt például, hogy Magyarország mérlegelje annak lehetőségét, hogy finomítja a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások mechanizmusának paramétereit, vagy biztosítja, hogy az érdekelt felek – alternatív vagy párhuzamos csatornákat használva – továbbra is érdemben hozzá tudjanak járulni a folyamathoz. Az átlátható kritériumok biztosítása és a párbeszéd fenntartása erősítené a közbizalmat és fokozná a nagyszabású fejlesztési projektek legitimitását, csökkentve az ellenvélemények vagy jogi kihívások miatt bekövetkező késedelmek kockázatát. Az OECD Tanácsának a közszféra integritásáról szóló ajánlása többek között azt javasolja, hogy a szakpolitikai folyamat és a szakpolitikai ciklus minden szakaszában ösztönözzék az átláthatóságot és az érdekelt felek bevonását, hiszen ezzel mozdítható elő az elszámoltathatóság és a közérdek érvényesülése (3.9). A vízügy terén javasolt, hogy Magyarország:
vezessen be független éghajlatváltozási rezilienciavizsgálati mechanizmusokat a vízkészletekre hatással lévő jogszabályok és szakpolitikák esetében. Az új jogalkotási javaslatokat megvizsgálhatná egy független szakértői testület abból a szempontból, hogy összhangban állnak-e az éghajlatváltozás hatásaihoz való alkalmazkodáshoz kapcsolódó célkitűzésekkel. Ez magában foglalhatná az OKT visszaállítását és megerősítését (amely aztán véleményeket fogalmazna meg a jogszabály- és szakpolitika-tervezetekről), továbbá olyan elszámoltathatósági mechanizmusok bevezetését, amelyek biztosítják, hogy a kormány átláthatóan reagál az OKT ajánlásaira. Az OKT-t multidiszciplináris összetétele – vagyis az, hogy környezetvédelmi nem kormányzati szervezetek, a Magyar Tudományos Akadémia és a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége is képviselteti magát benne – alkalmassá teszi arra, hogy ágazatközi, tényeken alapuló tanácsokkal szolgáljon;
az érdekelt felek bevonásának hatókörét terjessze ki a víz- és éghajlat-politikai döntéshozatalban hagyományosan alulreprezentált olyan szereplőkre is, akik a vízgazdálkodásra jelentős hatást gyakorló tevékenységeket végeznek. Ezek többek között a következők: ingatlanfejlesztők és földtulajdonosok (akiknek döntései a földhasználatra és a vízmegtartó képességre vannak hatással); a biztosítási ágazat (amely a kockázatcsökkentő intézkedések ösztönzésében játszik kiemelkedően fontos szerepet); valamint a Magyar Nemzeti Bank (melynek feladatkörébe tartozik az árstabilitás biztosítása, és amely 2021 óta a Parlament által ráruházott megbízatással rendelkezik arra, hogy működésébe környezeti és éghajlati megfontolásokat integráljon – ez az úgynevezett zöld mandátum). Ha az ezekkel a szereplőkkel a már meglévő platformokon – például a Vízgazdálkodási Tanácsokban, vagy a jogszabályok, stratégiák és programok kidolgozását szolgáló konzultációk keretében – folytatott párbeszédet megerősítik, az előmozdíthatja a gazdasági és környezeti célok közötti szinergiákat. Javasolt, hogy az érdemi részvétel ösztönzése érdekében a döntéshozók egyértelműen közöljék, hogy az érdekelt felektől érkező inputokat hogyan veszik figyelembe, illetve hogyan jelennek meg azok a végleges döntésekben.
1. A közszférára vonatkozó koherens és átfogó integritási rendszer kialakítása
A közszféra legmagasabb politikai és vezetői szintjein elkötelezettséget kell mutatni az integritás közszférában való erősítése és a korrupció mérséklése irányában.
Az egész közszféra intézményi felelősségének tisztázása a közszféra integritási rendszerének megerősítése és hatékonyabbá tétele érdekében.
Tényeken alapuló, a közszféra integritási kockázatainak mérséklését célzó stratégiai megközelítés kifejlesztése a közszféra számára.
Magas szintű magatartási normák meghatározása a tisztviselők számára.
2. A közszférabeli integritás kultúrájának ápolása
A közszféra integritási kultúrájának támogatása az egész társadalmat átfogóan, együttműködve a magánszektorral, a civil társadalommal és az egyénekkel.
Befektetés az integritásalapú vezetésbe, szemléltetendő a közszféra szervezetének integritás iránti elkötelezettségét.
A teljesítményközpontú és szakmai alapú, a közszolgálati értékekés a jó kormányzás iránt elkötelezett közszféra támogatása.
Megfelelő tájékoztatás, képzés, útmutatás és naprakész tanácsadás biztosítása a tisztviselők számára a közszféra integritási normáinak munkahelyi alkalmazásához.
Az integritással kapcsolatos aggályokra reagáló, nyitott szervezeti kultúra támogatása a közszférában.
3. A hatékony elszámoltathatóság lehetővé tétele
Belső kontroll- és kockázatkezelési keretrendszer alkalmazása a közszféra szerveinél integritásuk megőrzése érdekében.
Annak biztosítása, hogy a jogérvényesítési mechanizmusok megfelelő választ adjanak a közszféra integritási normáinak a tisztviselők és valamennyi más érintett személy által elkövetett feltételezett megsértése esetén.
A külső felügyelet és az ellenőrzés szerepének megerősítése a közszféra integritási rendszerén belül.
Az átláthatóság és az érintettek bevonásának ösztönzése a politikai folyamat és a politikai ciklus minden szakaszában az elszámoltathatóság és a közérdek előmozdítása érdekében.
Az utóbbi ajánlás különösen azzal valósítható meg, hogy:
támogatják az átláthatóságot és a nyílt kormányzást, köztük az információhoz és a nyílt adatokhoz való hozzáférést, valamint az információkérésekre időben történő válaszadást;
biztosítják, hogy valamennyi érintett fél – köztük a magánszektor, a civil társadalom és az egyének – bekapcsolódhasson a közpolitikák kidolgozásába és végrehajtásába;
megakadályozzák, hogy a közpolitikák szűk érdekkörök foglyává váljanak, amelyet az összeférhetetlenségek kezelése, valamint a lobbitevékenységek, illetve a politikai pártok és választási kampányok finanszírozásának átláthatósága növelése révén érhetnek el;
olyan társadalmat támogatnak, amelynek részei a civil ellenőrző szervezetek, az állampolgárok önszerveződő csoportjai, a szakszervezetek és a független média.
Forrás: (OECD, 2017[45])
Javasolt a közvélemény szemléletformálása és az éghajlatváltozás hatásaival szemben reziliens vízgazdálkodás irányában ható magatartásváltozás ösztönzése. Javasolt, hogy a kormány még inkább működjön együtt a közszférabeli, a magánszektorbeli és civil társadalmat alkotó érdekelt felekkel, valamennyi szinten és valamennyi ágazatban, annak érdekében, hogy elősegítse az árvizek és aszályok növekvő kockázatainak jobb megismerését, javítsa a közvélemény általi elfogadottságot, valamint az alkalmazkodást célzó lépések (pl. a természetalapú megoldások és a vízmegtartást szolgáló gyakorlatok) bevezetésének felvállalását. A szemléletformáló tevékenységek fókuszálhatnak mind a rövid távú válságmegelőzésre, mind pedig a vízigény hosszú távon megvalósítandó csökkentésére, a lakosságon belül konkrét célcsoportokat megszólítva (pl. iskolás gyermekek, mezőgazdasági termelők, energetikai és ipari vállalkozások, vagy a szélesebb nagyközönség). A nemzeti intézmények biztosíthatják a stratégiai iránymutatást és kereteket, a végrehajtás pedig a regionális és a helyi szereplők részvételével működő partnerségekre támaszkodhat.
Javasoljuk, hogy az Energiaügyi Minisztérium továbbra is dolgozzon együtt:
az illetékes minisztériumokkal országos szintű szemléletformáló kampányok megszervezésében; ez többek között azt foglalja magában, hogy részt vesznek országos rendezvényeken (pl. a Kék Bolygó Alapítvány éves filmfesztiválján, a Víz Világnapján és a Nemzetközi Duna-napon), továbbá jelen vannak országos kommunikációs platformokon, ahol információkat osztanak meg a vízkészletek állapotáról;
az általános és középiskolai szintű közoktatásért felelős Belügyminisztériummal annak érdekében, hogy az általános és középiskolai tantervekbe integrálják a víztudatos magatartást; ennek során olyan kezdeményezésekre építsenek, mint például a LIFE LOGOS projekt középiskolás diákokkal végzett munkája és a Kék Bolygó Alapítvány oktatási programjai;
az Agrárminisztériummal, hogy ösztönözzék az olyan talajművelési gyakorlatokat, amelyek segítik a víz talajba való beszivárgását, az aszálytűrő növényfajták bevezetését és elterjesztését, továbbá a szivacsként működő tájelemek nyújtotta lehetőségek kihasználását, valamint hogy támogassák a vízvédelmet célzó mezőgazdasági beruházásokat.
Javasolt, hogy a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium működjön együtt az önkormányzatokkal annak érdekében, hogy a víztakarékosságot és vízmegtartást szolgáló intézkedéseket a polgárok és a vállalkozások jobban elfogadják és magukénak érezzék. Ennek keretében ösztönözhetik bizonyos intézkedések bevezetését; ilyen az esővízgyűjtés, a vízelvezető csatornák megszüntetése a víz talajba való beszivárgásának segítése érdekében, valamint a közvélekedés megváltoztatása úgy, hogy az emberek a vizet ne kockázatnak, hanem értékes erőforrásnak lássák.
További érintett felek, amelyekkel javasolt az együttműködés:
a Kereskedelmi és Iparkamarával a víztakarékos technológiáknak a gyártási folyamatokban és a létesítményekben történő alkalmazásának népszerűsítése (pl. esővízgyűjtés) érdekében, különösen az energetikai és a gyártási ágazatban;
a Mezőgazdasági Kamarával annak érdekében, hogy felhívják a mezőgazdasági termelők figyelmét a gazdaságokban zajló vízmegtartás, a hatékony öntözési technikák (pl. a legmelegebb órákban történő öntözés kerülése) és technológiák (pl. csepegtetéses öntözés) előnyeire, valamint Magyarország KAP Stratégiai Tervében szereplő, a vízmegtartást előnyben részesítő finanszírozási programokra és intézkedésekre;
a VIZIG-ekkel annak érdekében, hogy kiszélesítsék a földtulajdonosokkal és a mezőgazdasági termelőkkel már jelenleg is zajló együttműködést a földalapú vízmegtartási intézkedések végrehajtása terén, ideértve az ellenőrzött elárasztást és az olyan beavatkozásokat a tájban, amelyek a vízmegtartást javítják;
a felsőoktatási intézményekkel annak érdekében, hogy megosszák a kutatási projektekből származó hasznos tapasztalatokat (pl. a vízmegtartás, a természetalapú megoldások, a víz újrafelhasználása stb. terén).
Javasolt a nyomonkövetési és értékelési keretrendszerek megerősítése a már meglévő tervek, szakpolitikák és projektek végrehajtásának nyomon követése (és, ha szükséges, kiigazítása) érdekében. A szakpolitikák nyomon követése és értékelése elengedhetetlen a kormányzati intézményekbe vetett bizalom erősítéséhez. A kormányzati szakpolitikák eredményeinek mérése, a végrehajtásukhoz szükséges erőforrások hatékonyságának és eredményességének értékelése, valamint az eredmények átlátható módon történő közlése pedig az elszámoltathatóságot támogatja. Konkrétabban, javasoljuk, hogy Magyarország:
szisztematikusan hozzon létre a szakpolitikák, stratégiák és cselekvési tervek nyomon követésére szolgáló keretrendszereket, és ennek során határozza meg a következőket: mérhető mutatók, kijelölt felelős intézmények, egyértelmű ütemtervek és nyilvános jelentéstételi mechanizmusok (ideértve például a parlamentnek benyújtandó rendszeres jelentéseket és az online platformokon elérhető jelentéseket);
azonosítsa és kezelje a már meglévő nyomonkövetési rendszerek eredményes alkalmazásának akadályait (többek között célzott cselekvési tervek kidolgozásával), biztosítandó, hogy sor kerül az adatok gyűjtésére, elemzésére és a szakpolitika fejlesztését szolgáló felhasználására;
mozdítsa elő az értékelési kultúrát az országos szintű közigazgatásban, többek között kapacitásépítési kezdeményezésekkel, a szakpolitika értékelésére vonatkozó belső iránymutatásokkal, valamint egy olyan kiemelt szereplő („a nyomon követés és az értékelés bajnoka”) kinevezésével, amely a bevált gyakorlatok népszerűsítéséért és az értékelés eredményeinek nyomon követéséért felel;
a szubnacionális szintű adat- és információgyűjtés érdekében vonja be a releváns érdekelt feleket (például a Vízgazdálkodási Tanácsokat), és működjön velük együtt.
Hivatkozások
[19] Cecchi, L., E. Conti and L. Ravagli (2022), “The determinants of domestic water demand and the equity of tariffs: Empirical evidence from an Italian municipality”, ECONOMIA PUBBLICA 3, pp. 373-395, https://doi.org/10.3280/ep2022-003002.
[12] CKA (2024), Dead end or way out?, https://www.cka.hu/zsakutca-vagy-kiut-tanulmany-2023/ (accessed on 22 July 2025).
[34] Dutch Water Authorities (2017), Water Governance: The Dutch Water Authority Model, http://www.uvw.nl (accessed on 20 November 2025).
[41] EJ Atlas (2025), EJ Atlas, https://ejatlas.org/ (accessed on 21 July 2025).
[39] EMLA (2021), Civil critical remarks to the Hungarian Government’s National Implementation Report to the Aarhus Convention, https://emla.hu/wp-content/uploads/2024/09/A-Magyar-Kormany-aarhusi-orszagjelentesenek-civil-kritikaja_2021_English_kesz.pdf.
[14] Equilibrium Institute (2025), How can Hungary become a country rich in water?, https://egyensulyintezet.hu/en/how-can-hungary-become-a-country-rich-in-water/ (accessed on 22 July 2025).
[37] Eurocities (2020), Let it rain, https://eurocities.eu/stories/let-it-rain/ (accessed on 21 July 2025).
[25] European Commission (2025), May infringements package: key decisions, https://ec.europa.eu/commission/presscorner/detail/en/inf_25_982 (accessed on 20 November 2025).
[15] European Commission (2025), “Report from the Commission to the Council and the European Parliament on the implementation of the Water Framework Directive (2000/60/EC) and the Floods Directive (2007/60/EC)”, https://eur-lex.europa.eu/legal-content/EN/TXT/?uri=celex:52025SC0029.
[38] European Commission (2025), Third River Basin Management Plans Second Flood Hazard and Risk Maps and Second Flood Risk Management Plans - Member State: Hungary, https://eur-lex.europa.eu/legal-content/EN/TXT/PDF/?uri=CELEX:52025SC0029.
[8] European Commission (2022), Environmental Implementation Review 2022 Country Report - HUNGARY, https://eur-lex.europa.eu/legal-content/EN/TXT/?uri=comnat%3ASWD_2022_0259_FIN (accessed on 22 July 2025).
[22] European Court of Auditors (2021), Special Report 20/2021: Sustainable water use in agriculture: CAP funds more likely to promote greater rather than more efficient water use, https://www.eca.europa.eu/en/publications/SR21_20.
[9] Government of Ireland (2024), Climate Action Delivery Board, https://www.gov.ie/en/department-of-the-taoiseach/publications/climate-action-delivery-board/ (accessed on 18 September 2025).
[32] Government of Spain (n.d.), Participación pública en la planificación, https://www.miteco.gob.es/es/agua/temas/planificacion-hidrologica/planificacion-hidrologica/participacion-publica.html (accessed on 20 November 2025).
[21] IEEP (2022), Water abstraction charges (Redevances pour prélèvement sur la ressource en eau) in France, https://ieep.eu/wp-content/uploads/2022/12/FR-Water-Abstraction-Charges-final.pdf.
[29] KVK and RVO (2025), What the Environment and Planning Act means for you | Business.gov.nl, https://business.gov.nl/business-location/environment-plan/the-environment-and-planning-act-omgevingswet-what-does-it-mean-for-you/ (accessed on 21 July 2025).
[20] Leflaive, X. and M. Hjort (2020), “Addressing the social consequences of tariffs for water supply and sanitation”, OECD Environment Working Papers, No. 166, OECD Publishing, Paris, https://doi.org/10.1787/afede7d6-en.
[40] OECD (2025), Better Regulation Practices across the European Union 2025, OECD Publishing, Paris, https://doi.org/10.1787/6f007516-en.
[3] OECD (2025), OECD Regulatory Policy Outlook 2025, OECD Publishing, Paris, https://doi.org/10.1787/56b60e39-en.
[43] OECD (2025), OECD Regulatory Policy Outlook 2025, OECD Publishing, Paris, https://doi.org/10.1787/56b60e39-en.
[10] OECD (2024), “A Handbook of What Works: Solutions for the local implementation of the OECD Principles on Water Governance”, OECD Regional Development Papers, No. 72, OECD Publishing, Paris, https://doi.org/10.1787/bf54627e-en.
[23] OECD (2023), “Promoting nature-based solutions in municipalities in Hungary”, OECD Environment Policy Papers, No. 39, OECD Publishing, Paris, https://doi.org/10.1787/d81fb09f-en.
[16] OECD (2022), Fostering Water Resilience in Brazil: Turning Strategy into Action, OECD Studies on Water, OECD Publishing, Paris, https://doi.org/10.1787/85a99a7c-en.
[31] OECD (2021), Water Governance in Peru, OECD Studies on Water, OECD Publishing, Paris, https://doi.org/10.1787/568847b5-en.
[27] OECD (2019), Water Governance in Argentina, OECD Studies on Water, OECD Publishing, Paris, https://doi.org/10.1787/bc9ccbf6-en.
[2] OECD (2018), OECD Environmental Performance Reviews: Hungary 2018, OECD Environmental Performance Reviews, OECD Publishing, Paris, https://doi.org/10.1787/9789264298613-en.
[44] OECD (2018), OECD Environmental Performance Reviews: Hungary 2018, OECD Environmental Performance Reviews, OECD Publishing, Paris, https://doi.org/10.1787/9789264298613-en.
[45] OECD (2017), OECD Legal Recommendation of the Council on Public IntegrityInstruments, https://legalinstruments.oecd.org/en/instruments/OECD-LEGAL-0435.
[1] OECD (2015), OECD Principles on Water Governance, https://www.oecd.org/content/dam/oecd/en/topics/policy-sub-issues/water-governance/oecd-principles-on-water-governance-en.pdf.
[30] OECD (2015), Water Resources Governance in Brazil, OECD Studies on Water, OECD Publishing, Paris, https://doi.org/10.1787/9789264238121-en.
[33] OECD (2014), Water Governance in the Netherlands: Fit for the Future?, OECD Studies on Water, OECD Publishing, Paris, https://doi.org/10.1787/9789264102637-en.
[17] OECD (2010), Pricing Water Resources and Water and Sanitation Services, OECD Studies on Water, OECD Publishing, Paris, https://doi.org/10.1787/9789264083608-en.
[11] OVF (2022), Magyarország 2021. évi vízgyűjtő-gazdálkodási terve [River Basin Management Plan of Hungary], https://vizeink.hu/vgt/#page=1.
[35] Paris (2025), Les eaux pluviales : Parispluie, https://www.paris.fr/pages/le-plan-parispluie-5618 (accessed on 21 July 2025).
[36] Parisian Climate Agency (2025), ParisPluie : un plan innovant pour une meilleure gestion de l’eau en Ville - Agence Parisienne du Climat, https://www.apc-paris.com/parispluie-un-plan-innovant-pour-une-meilleure-gestion-de-leau-en-ville/ (accessed on 21 July 2025).
[24] Pinke, Z. et al. (2024), “A magyar mezőgazdaság modernizációs törekvései és kudarcai az aszálykárok és a globális mezőgazdasági alapanyag-túltermelési válság kapcsán”, Gazdálkodás, Vol. 68/3, pp. 220-243, https://doi.org/10.53079/gazdalkodas.68.3.t.pp_220-243.
[7] State Audit Office (2025), Implementation of the National Water Strategy: Agricultural water demand, sustainable water use, https://www.asz.hu/dokumentumok/25024.pdf.
[26] State Audit Office (2025), Szerkesztő: Az elemzés elkészítését felügyelte: Készítették: Kiadja az Állami Számvevőszék, http://www.asz.hu (accessed on 20 November 2025).
[13] State Audit Office (2024), Monitoring measures taken to implement the National Water Strategy: Monitoring drinking water management, https://www.asz.hu/dokumentumok/24004.pdf.
[42] State Audit Office (2023), A vizek védelmének és a vízgazdálkodási feladatok ellátásának ellenőrzése: A víziközmű-szolgáltatás ellenőrzése, https://www.asz.hu/dokumentumok/23024.pdf.
[28] Stockholm Environment Institute (n.d.), California Water Plan Update, https://www.sei.org/projects/california-water-plan-update/ (accessed on 1 December 2025).
[4] Transparency International Hungary (2025), CPI 2024 - Transparency International Hungary, https://transparency.hu/en/adatok-a-korrupciorol/korrupcio-erzekelesi-index/cpi-2024/ (accessed on 22 July 2025).
[6] Ungvári, G. et al. (2011), “Evaluating Economic Policy Instruments for Sustainable Water Management in Europe. WP3 EX-POST Case studies: Water Resource Fee - Hungary”, https://www.researchgate.net/publication/274891957_Evaluating_Economic_Policy_Instruments_for_Sustainable_Water_Management_in_Europe_WP3_EX-POST_Case_studies_Water_Resource_Fee_-_Hungary (accessed on 17 June 2025).
[18] WaterNSW (2025), Fees and charges, https://www.waternsw.com.au/customer-services/water-pricing/fees-and-charges.
[5] World Bank (2025), Worldwide Governance Indicators, https://www.worldbank.org/en/publication/worldwide-governance-indicators/interactive-data-access (accessed on 22 July 2025).
← 1. A korrupcióérzékelési index (CPI) szakértők és üzleti felső vezetők értékelése alapján pontozza a közszférában zajló korrupció észlelt szintjét, majd ennek alapján pontozza és rangsorolja az országokat.
← 2. A korrupcióellenes index azt szemléleti, hogy a közhatalmat milyen mértékben használják magáncélokra; magában foglalja a korrupció kisebb és nagyobb léptékű formáit, valamint azt, hogy az államot „fogságba ejti-e” az elit és magánszemélyek érdeke. Az index meglévő indexek és források összesítésén alapul. Az, hogy egy adott ország melyik percentilisbe tartozik, azt mutatja, hogy hol helyezkedik el az indexszel jelölt összes ország között egy olyan skálán, ahol a 0 a legalacsonyabb (az érzékelt korrupció szintje alacsony), a 100 pedig a legmagasabb (az érzékelt korrupció szintje magas).
← 3. Amint azt az 13/2018 (4.IX.) AB határozat is elismeri.
← 4. Minden jel arra mutat, hogy a későbbi évekre vonatkozóan nem jelentek meg átfogó angol nyelvű statisztikák. A környezetvédelmi ellenőrzések, illetve a környezetvédemi jogsértések 2015 utáni időszakban jellemző tendenciáira vonatkozóan továbbra is csak korlátozottan állnak rendelkezésre nyilvánosan hozzáférhető adatok.
← 5. Magyarország átültette nemzeti jogába a víz újrafelhasználására vonatkozó minimumkövetelményekről szóló 2020. május 25-i 2020/741/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet azon rendelkezéseit, amelyek nemzeti joghatóság alá tartoznak. Ezt megelőzően a magyar szabályozás volt hatályban, többek között a 50/2001. kormányrendelet. A természetes szennyvízkezelés a magyar jogszabályok (többek között a 147/2010. kormányrendelet) hatálya alá tartozik. A természetalapú szennyvíztisztítást nemzeti jogszabályok szabályozzák, például a 147/2010. kormányrendelet (amely tartalmazza a fogalommeghatározást) és a 28/2004. KvVM rendelet (amely a teljesítendő általános követelményeket tartalmazza).
← 6. Az állami vízgazdálkodási ágazatban foglalkoztatott 4 865 alkalmazottból 4 621 a VIZIG-eknél, a fennmaradó 244 pedig az OVF-nél dolgozik; közülük 3 162 alkalmazott 50 éves vagy idősebb.
← 7. 1175/2025. (V. 29.) Korm. határozat a Homokhátság vízpótlása érdekében szükséges vízügyi fejlesztésekről.
← 8. Százezer lakosra átlagosan 32,3 település jut; ezzel Magyarország az OECD-országok sorában a negyedik helyen áll a települési fragmentáció tekintetében (helyzete e tekintetben a Cseh Köztársaságéhoz és a Szlovák Köztársaságéhoz hasonlít).
← 9. A Nemzeti Vízstratégiával kapcsolatos jelentéstétel (melynek felelőse a vízpolitikáért felelős minisztérium) az OVF által készített belső éves előrehaladási jelentéseken alapul. A stratégia két további értékelését – köztük egy gazdasági és környezeti elemzést – 2017-ig, illetve 2021-ig kellett volna elvégezni. Jóllehet 2020-ban elkészült egy értékelési terv, a végrehajtására végül nem került sor. Összességében elmondható, hogy a Nemzeti Vízstratégiáról nem született átfogó kormányzati értékelés.